Kneifel György
népi hegedű, brácsa, bőgő és tambura, tanszakvezető

A népzenével, a táncház-mozgalom kezdetén néptáncosként ismerkedett meg. 1976-ban a Tilinkó együttes egyik alapító tagjaként kezdett el zenélni. 1981-ben zenekarával elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola ének-zene, népzenetanár szakának elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán szerzett hegedűtanári diplomát. Hegedű, brácsa, bőgő és tambura hangszereken játszik. 1991-től hivatásos előadóművészként a BM. Duna Művészegyüttes zenekarvezetője, majd ’97-től négy évig a Vörösmarty Színház különféle produkcióiban zenekarvezetőként működött közre. 1987-ben és 1994-ben zenei tevékenykedése elismeréséül miniszteri kitüntetést kapott. Hazai népzenei táborokban, és különféle művészei csoportoknál történt tanításain kívül az USA-ban, Finnországban is tanított a magyar népzenében elterjedt népi-vonós hangszerkezelési technikát, játék stílust.

  • népzenei vonós, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2012
  • ének-zene, népzene tanár, Nyíregyházi Főiskola, 2008
  • Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI, 2005-, tanár
  • Hermann László Zeneművészeti SZG és AMI, 2003-, tanár, népi tanszak tanszakvezető
  • Vörösmarty Színház, 1998-2002, zenekarvezető
  • Duna Művészegyüttes, 1990-1997, zenekarvezető