Népzene Tanáraink

Népi Ének

Fénykép
Tanár bemutatkozása
berki
Név: Berki Lilla/távol
Bemutatkozás:
 
Név: Enyedi Ágnes
Bemutatkozás:

Erdélyben, Gyergyószentmiklóson születtem 1986-ban, Székesfehérváron nőttem fel, itt kezdtem népzenével foglalkozni Vakler Anna növendékeként a Hermann László Zeneiskolában. Az éneklés mára életemet meghatározó hivatássá vált. Vakler Anna mellett mesteremnek tekintem Kallós Zoltán Kossuth-díjas népzenekutatót.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-néprajz szakán, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének előadóművész szakán végeztem, jelenleg a Zeneakadémia népi ének mesterszakos hallgatója vagyok. A székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Martonvásári Művészeti Iskola népi ének tanáraként dolgozom. 2008 óta rendszeresen gyűjtök népdalokat erdélyi és moldvai falvakban. A népdalok gyűjtése, éneklése, tanulása és tanítása szoros egységet alkot az életemben. Fontosnak tartom a folyamatos fejlődést, tanulást, mely egy egész életen át tartó folyamat számomra.

Szólólemezem 2009-ben jelent meg “Gerlemadár szerelmével. Erdélyi magyar népzene” címmel, melyen számos kiváló zenész kísér.

A magyar vonós népzenét játszó Magos Együttes és a moldvai csángó népzenét játszó Tázló Együttes énekese vagyok. Mindkét zenekarral rendszeresen koncertezem és tartok táncházakat. A Tázló együttessel 2014 tavaszán jelentettem meg lemezt „Moldvai népzene Budapestről” címmel. Rendszeresen koncertezem együtt Salamon Soma és Enyedi Tamás népzenészekkel duó, illetve trió formációkban. 2016 tavaszán mutattam be Édesanyám sok szép szava című népzenei pódiumműsoromat.

A Magyar Állami Népi Együttes és a Duna Művészegyüttes meghívott szólistája vagyok.

2009-ben megkaptam a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést, 2011-ben Junior Prima díjas lettem.

https://www.facebook.com/enyediagnes.official/

http://tazlo.hu/

 
Név: Zsikó Zsuzsanna
Bemutatkozás:
 
Név: Molnár Boglárka/távol
Bemutatkozás:
 
Név: Héjja Bella
Bemutatkozás:

A Dél-Alföldön születettem, ott kezdtem zenei tanulmányaimat is. Az ének-zene tagozatos általános iskola mellett zongoráztam és ütős hangszereken tanultam a helyi zeneiskolában. Középfokú tanulmányaimat Vácott végeztem a zeneművészeti szakközépiskolában (ma már szakgimnázium), népi ének és tárogató szakon. A klasszikus zene szeretete végigkísérte a középiskolás éveket is, így az érettségi után jelentkeztem a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karára zeneismeret szakára, majd a Zeneakadémián párhuzamosan elkezdtem tanulmányaim, népi ének szakon. Zeneismeret tanárként 2012-ben, népi ének tanárként pedig rá egy évre szereztem meg oklevelemet. Nagyon sok tanár segített énekes fejlődésemben, úgy mint Vakler Anna, Bárdosi Ildikó, Budai Ilona,  Czidráné Bodza Klára, Fábián Éva, Maczkó Mária, Molnár Elvira, Nyitrai Marianna, Palócz Réka, Papp Ágnes, Szvorák Katalin és Agócs Gergely. Tárogatóból pedig Blaskó Csaba, Gera Attila és Csávás Attila egyengették utam.

            2012 óta tanítok a kecskeméti Kodály iskolában, mint ének-zene, népzene, népi ének és tárogató tanár, továbbá óraadó vagyok a váci zeneművészeti szakgimnáziumban és Budapesten a Táncművészeti Főiskolán. A tanítás mellett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának PhD hallgatója vagyok.

            A Székesfehérvári Hermann László iskolával az egyetemi évek alatt léptem kapcsolatba a hospitálások és tanítási gyakorlatok alkalmával. Első pillanattól magával ragadott az ott tanító tanárok nyitottsága, segítőkészsége és szakmai felkészültsége. A gyerekek készségesek voltak, mint „kis tanár”, sok szeretetet kaptam tőlük. Nagy megtiszteltetésként ért, amikor 2016-ban megkerestek azzal a kéréssel, hogy tanítsak népi éneket és népzene elméleti tárgyakat az intézményben.

            Aktívan zenélek különféle zenei formációkkal, mint énekes, tárogatós, gyakran veszek részt táncegyüttesek kíséretében. Sosem gondoltam, hogy tanár leszek, de azt hiszem nagyon szép dolog volt az élettől, hogy így történt!

 
Név:
Bemutatkozás:
 
Név:
Bemutatkozás:

 

 

Népi vonós

Fénykép
Tanár bemutatkozása
kneifel
Név: Kneifel György
Bemutatkozás:

A népzenével, a táncház-mozgalom kezdetén néptáncosként ismerkedett meg. 1976-ban a Tilinkó együttes egyik alapító tagjaként kezdett el zenélni. 1981-ben zenekarával elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. A Nyíregyházi Tanárképző Főiskola ének-zene, népzenetanár szakának elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán szerzett hegedűtanári diplomát. Hegedű, brácsa, bőgő és tambura hangszereken játszik. 1991-től hivatásos előadóművészként a BM. Duna Művészegyüttes zenekarvezetője, majd ?97-től négy évig a Vörösmarty Színház különféle produkcióiban zenekarvezetőként működött közre. 1987-ben és 1994-ben zenei tevékenykedése elismeréséül miniszteri kitüntetést kapott. Hazai népzenei táborokban, és különféle művészei csoportoknál történt tanításain kívül az USA-ban, Finnországban is tanított a magyar népzenében elterjedt népi-vonós hangszerkezelési technikát, játék stílust.

 

 

Citera, tekerő

Fénykép
Tanár bemutatkozása
varro
Név: Varró János
Bemutatkozás:

Aktív, gyakorló népzenész. Hangszerei: citera, tekerő, tambura. Tanulmányait a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán ének-zene, népzene szakán és az ELTE Bölcsészettudományi Kar, Felsőfokú kulturális menedzseri szakán végezte. Szólóhangszer kategóriában megkapta a Népművészet Ifjú Mestere címet Munkája elismeréseként megkapta az „Aba Kultúráért Díjat ”, a „Soponya Közművelődési Díjat ”, Székesfehérvár város legmagasabb zenei – a Fricsay Richárd díjat és a Fejér Megyei Közgyűlés által adományozott Vörösmarty Díjat. Tanítványai az országos tanulmányi versenyeken és minősítőkön eredményesen szerepelnek. Művészeti vezetője az Abai Pávakör és Citerazenekarnak, az Igari Népdalkörnek. A Szakközépiskola Pengető Citerazenekarával elnyerte az Aranypáva Nagydíjat. Nevéhez fűződik a székesfehérvári Délszláv zenekar, a Mezőföld Együttes, a fehérvári Régi Zene Együttes, a Musicetta Régizene Együttes, a Sárvíz Citerazenekar, a Soponyai Citerazenekar alapítása is, kiknek közreműködésével lemez -, rádió – és TVfelvétel készült. A Tilinkó Zenekarral a világ számos országában megfordult. Tanított az Amerikai Egyesült Államokban is. 1982-óta a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola tanára. 2006-ban elnyerte a Klebersberg Kunó Pedagógiai Díjat

E-mail: vajano@vipmail.hu
Web: www.varrojanos.hu

 

 

Népi fúvós

Fénykép
Tanár bemutatkozása
cserta
Név: Cserta Balázs
Bemutatkozás:

Székesfehérvárott a Hermann László Zeneiskolában kezdtem zenei tanulmányaimat 1988-ban. A klasszikus zenén kívül, népzenét 1994-től a zeneiskola népzenekarában kezdtem játszani. Azóta is aktívan népzenélek más népzenekarokban is. A klasszikus klarinét szak (1991-2000) elvégzése után Balogh József magánnövendéke lettem. Muck Ferencnél kezdtem szaxofont tanulni. Itt fedeztem fel és szerettem meg a jazz-t hallgatni és játszani. A székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskola elvégzése után, felvételt nyertem a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakára, ahol tanáraim: Borbély Mihály és Elek István voltak. (2004-2008). 2007-2010 között ugyancsak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen elvégeztem a népi-fúvós BA szakot, jelenleg az MA szakot végzem. Különböző formációk tagjaként sokféle zenét játszom, a népzenétől a klasszikuson, a tánczenén át a jazzig.( Galiba népzenei együttes, Állami Népi Együttes (állandó helyettesítés), Villő Együttes, Fabula-Rasa, Modern Art Orchestra, Coco-Loco, Albatross Jazz & Blues Band, New Soul Band – Sárik Péter trióval) Ennek köszönhetően vehettem részt nagyon sok fesztiválon, különböző versenyeken. Külön öröm számomra, hogy a székesfehérvári Vörösmarty Színház számos zenés darabjában is zenélhetek 1999 decembere óta. Ezenkívül a veszprémi színházban és budapesti színházakban is játszom zenés darabokban. Mindezen tevékenységeim mellett természetesen évek óta tanítom is ezeket a zenéket a székesfehérvári és környéki zeneiskolákban.

Web: www.csertabalazs.hu
 
Név: Salamon Soma
Bemutatkozás:

 

 

Cimbalom

Fénykép
Tanár bemutatkozása
 
Név: Jobbágy Bence
Bemutatkozás: