Teleki Miklós

Orgonaművészi diplomáját 1995-ben szerezte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Lehotka Gábor professzor növendékeként.

Zongoraművészként a Szegedi Tudományegyetemen 2018-ban végzett, tanára Dr. Zsigmondné Dr. Pap Éva volt.

1993 szeptemberében elnyerte a Budapesti Nemzetközi Liszt Ferenc Orgonaverseny különdíját. 1996-ban a Douwe Egberts Alapítvány díjazottja, majd 2000-ben Fischer Annie Ösztöndíjas volt. Több éven át a Siófoki Nemzetközi Orgona Mesterkurzus oktatójaként dolgozott. Számos kortárs magyar és külföldi zeneszerző orgonaművének ősbemutatója fűződik a nevéhez. 2006-ban Artisjus-díjat kapott. Teleki Miklós 2007 óta a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI orgona- és zongoratanára. 2011-től a siófoki evangélikus templom címzetes orgonaművésze.

Repertoárja igen széles skálán mozog: a barokk kortól napjainkig sok szerző műveit szerepelteti műsorain. Orgonakoncertjein a kora barokktól kezdve Bach, Brahms, Mendelssohn, Cesar Franck összes jelentősebb művét, Liszt Ferenc összes művét játsza. A francia utóromantika szerzői is jelentős számban kerülnek be programjaiba, többek között Vierne, Widor, Dupre, Boëlmann művei. Gyakran játszotta 20. századi és kortárs szerzők műveit is, számos ősbemutató is fűződik a nevéhez.

Zenekarral előadta már Händel több orgonaversenyét, Brixie és Albrechtsberger egy-egy orgonaversenyét, Bach d-moll zongoraversenyét, Mozart templomi szonátáit, Mozart A-dúr zongoraversenyét, Rheinberger F-dúr orgonaversenyét, Grieg a-moll zongoraversenyét, Liszt Magyar Fantáziáját és Poulenc g-moll orgonaversenyét.

Kamarazenészként is ismert: számtalan jelentős muzsikussal adott közös koncerteket, a teljesség igénye nélkül: Csavlek Etelka, Kincses Veronika, Pitti Katalin, Sass Sylvia, Gregor József, Gulyás Dénes operaénekesek. Kováts Kolos Kossuth-díjas operaénekessel különösen sokat szerepel: több százra tehető közös fellépéseiknek a száma. Simai László, Kovács Kálmán, Horváth Tamás és Tarkó Tamás trombitaművészekkel is sokfelé adtak hangversenyeket.
Kovács Dénes, Szenthelyi Miklós, Kovács Anikó, Nagy Ivett hegedűművészekkel és több közös fellépése volt. Gyöngyösi Zoltánnal, újabban pedig Szklenár Ferenc, Demeter Csaba, Krusic Eleonóra fuvolaművészekkel is rendszeresen együtt szerepel. Magyarországi és külföldi kórusokkal is száznál több koncertje volt.

A művész 80-90 hangversenyt ad évente, rendszeresen fellép a budapesti Szent István Bazilikában. Sikeres koncerteket adott Európa-szerte és az Egyesült Államokban. Ezidáig nyolc szóló CD-je és egy DVD-je jelent meg. 2014-ben elindította a Majestic Sounds című hangverseny-sorozatot, amelynek művészeti vezetője. Művészeti vezetője Siófokon a Zenélő Templomok klasszikus zenei hangversenysorozatnak is.