2025. 04. 16-án került sor a VII. Szanyi Irma Regionális Zongoraverseny 2 évenkénti hagyományos megrendezésére, melyre az eddiginél jóval több diák jelentkezett: 86 fő. A magas jelentkezési létszám miatt a rendezvényt 2 helyszínre szerveztük: Szent István Művelődési Ház, Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI.
Az eseményre 4 vármegye zeneiskolás zongorista növendékei jelentkezhettek, melyen megmutathatták hangszeres tudásukat 1 osztálytól a 10. évfolyamig összesen 8 kategóriában. Az 1-6 évfolyamokban osztályonként volt az értékelés, a továbbképzősöknél 2 évfolyam összevonásával értékelt a szakmai zsűri. A minősítéseknél az alábbi fokozatok voltak: dicséret, bronz, ezüst, arany, kiemelt arany.
A szakmai zsűri tagjai:
Várayné Szűts Katalin – zongoraművész Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának tanára
Weisenfeld Melinda – zongoraművész Weiner Leó Katolikus Zeneiskola és Zeneművészeti Szakgimnázium tanára
Hegyes Ádám – zongoraművész a Galambos János Zenei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese
Kéry Tamás – zongoraművész a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanára
Intézményünk tanárai most is szép számmal indítottak tanítványokat az idei megmérettetésre.
A kollégák és a növendékek áldozatos és kitartó munkájukat tükrözik a gyönyörű versenyeredmények, melyek a következők:
Csarnai Teodor Péter 1. korcsoport: dicséret Felkészítő tanár: Ujvári Erika
Dunai Viktor István 1. korcsoport: bronz Felkészítő tanár: Bálint Győző
Palotás Patrícia 1. korcsoport: ezüst Felkészítő tanár: Cseho Larisza
Kaposy Eszter 2. korcsoport: bronz Felkészítő tanár: Molnár Réka Emőke
Medgyesi Bíborka 2. korcsoport: bronz Felkészítő tanár: Nagyné Szűcs Éva
Mesics Nóra Mária 2. korcsoport: bronz Felkészítő tanár: Cseho Larisza
Beke Johanna 2. korcsoport: arany Felkészítő tanár: Kovács Éva Mária
Major Márk 2. korcsoport: arany Felkészítő tanár: Huszár-Riczkó Viktória
Benjamin Alex 3. korcsoport: kiemelt arany Felkészítő tanár: Nagyné Szűcs Éva
Ferenczi Daniella 3. korcsoport: bronz Felkészítő tanár: Kolonicsné Sándor Zsuzanna
Gumbér Karina 3. korcsoport: bronz Felkészítő tanár: Hites-Scheller Naomi
Horváth Olivér 3. korcsoport: bronz Felkészítő tanár: Bálint Győző
Árki Kamilla 3. korcsoport: ezüst Felkészítő tanár: Cseho Larisza
Vagyon Boglárka 3. korcsoport: kiemelt arany Felkészítő tanár: Nagyné Szűcs Éva
Nagy Gerda Cecília 4. korcsoport: bronz Felkészítő tanár: Korb Tamás
Miklós Eszter Izabella 5. korcsoport: ezüst Felkészítő tanár: Németh Pálné
Matsumura Yuki 7. korcsoport: arany Felkészítő tanár: Hites-Scheller Naomi
Nagyné Szűcs Éva tanári különdíjban részesült.
Szívből gratulálok minden felkészítő tanárnak és növendéknek az elért és megérdemelt sikerekhez, kimagasló eredményekhez.
Szeretném megköszönni a billentyűs tanszakon tanító kollégáimnak a verseny előkészítésében, szervezésében, feladatok vállalásában nyújtott segítségüket, kitartó munkájukat, mert nélkülük nem sikerült volna ilyen gördülékenyen, magas színvonalon megrendezni ezt az eseményt!
Külön köszönöm Nagyné Szűcs Éva áldozatos munkáját, valamint a Tálos Edit Alapítvány és azon belül Bergerné Szőnyi Anna támogatását, segítségét!
Szeretném megköszönni Kéry Tamásnak, hogy vállalta a zsűriben való részvételt!
Köszönet a Vezetőségnek, hogy támogatta, és részt vett a rendezvény előkészületeiben, lebonyolításában!
Valamint hálás vagyok azoknak a kollégáknak, akik más tanszakokról nyújtottak nekünk segítséget a verseny napján!
Rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk a rendezvény lebonyolításával kapcsolatban, melyeket majd a következő Szanyi Irma Zongoraverseny szervezésénél beépíthetünk, és megkönnyíthetjük a szervezési feladatokat.
A tanév végéig mindenkinek kitartó munkát, sikeres vizsgáztatást kívánok!












