ERASMUS+ program
programbeszámoló

 

Előző két projektünk során elsajátított új módszertani ismereteink segítségével és az idegennyelvi kompetenciák fejlesztésével lehetőségünk nyílt jó gyakorlatok bevezetésére, ebben kollégáink és diákjaink minden nap részesülnek. Ezt a tendenciát folytatnánk kurzusokon eddig részt nem vett pedagógusok projektünkbe való bevonásával. Fontosnak tartjuk, hogy diákjaink közül is többen megtapasztalhassák a külföldi tanulmányút és az elsajátított jó gyakorlatok alkalmazásának örömteli élményét.

Szeretnénk az esélyegyenlőség feltételeit javítani holisztikus pedagógia eszköztárunk bővítésével. Ifjúsági prevenciós programot dolgoznánk ki, melynek célja a testi és mentális egészség megőrzése. Idegennyelvi kompetenciáinkat tovább fejlesztjük, hogy erősítsük partnerkapcsolatainkat, ez lehetővé teszi pedagógusaink és diákjaink számára a nemzetközi zenei életben való boldogulást. Diákjaink és pedagógusaink környezeti szempontból fenntartható, felelős magatartását is szeretnénk fejleszteni.

A holisztikus pedagógia eszköztárának segítségével szeretnénk kezelni diákjainknál a fellépések okozta stresszt, pszichológiai ellátást igénylő problémáikat javítani. Tanáraink mentális jólléte is fontos. Fejlesztenénk kollégáink és tanulóink nyelvtudását, hogy nemzetközi zenei rendezvényeken megértethessék magukat. Meg szeretnénk teremteni a módszertani feltételeit annak is, hogy a pedagógiai programunkba bekerülhessen a fenntartható és felelősségteljes környezeti viselkedés elsajátítása.

Through the new methodological knowledge and the development of foreign language competences acquired in our previous two projects, we have had the opportunity to introduce good practices that our colleagues and students benefit from every day. We would like to continue this trend by involving teachers who have not yet participated in our projects. We believe it is important that more of our students can experience the joy of studying abroad and applying the good practices they have learnt.

We want to improve the conditions for equal opportunities by expanding our holistic pedagogical tools. This would lead to the development of a youth prevention programme aimed at maintaining physical and mental health. We will further develop our foreign language competences to strengthen our partnerships, enabling our teachers and students to thrive in the international music scene. We also want to develop environmentally sustainable and responsible behaviour among our students and teachers.

Using the tools of holistic pedagogy, we want to decrease stressand improve our students’ problems requiring psychological care. The mental well-being of our teachers is also important. We could improve the language skills of our colleagues and students so that they can understand themselves at international music events. We would also like to create the methodological conditions to include the learning of sustainable and responsible environmental behaviour in our pedagogical programme.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Bergerné Szőnyi Anna

A mobilitás célországa: Hollandia

A választott képzés helye: Amszterdam

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Basik ICT Tools for Teacher

A mobilitás időtartama: 2025. február 17 – február 22.

 

A mobilitás célja

A kurzuson az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz rövidtávú mobilitású projekt keretén belül vettem részt. A mobilitás célja – a projektünkben megjelölt intézményi stratégiákkal összhangban – olyan innovatív digitális eszközök megismerése, amelyek alkalmazása beépíthető a tanári hivatással járó feladatok ellátásába és a növendékeink oktatásában is nagy segítséget nyújthatnak.

A mobilitás alapvető célja:

  • A digitális eszközök és online platformok megismerése és használata a tanítási folyamatban.
  • A tanári munkát segítő interaktív és kreatív eszközök elsajátítása.
  • Csoportkohéziót erősítő csapatépítő tevékenységek megismerése.
  • Kulturális és szakmai tapasztalatcsere nemzetközi környezetben.

 

A kurzus résztvevői

Oktatóm argentin származású Cecilia Baldo volt, aki mindvégig nagyon jó összeállított órákat angol és spanyol nyelven is tolmácsolta, hogy mindenki számára érthető legyen a tananyag.

A képzésen összesen 8 fő vett részt:

3 fő Mallorca szigetéről (Spanyolország), 3 fő Romániából és ketten Magyarországról.

A mallorcai pedagógusok mindhárman „preschool teacher”-ként látják el hivatásukat, amely kb. 5-7 éves gyerekekkel foglalkozik. Gyakorlatilag az általános iskolai éveket megelőző életszakaszban járó gyerekekkel foglalkoznak. Magyarországon másképp történik az óvodás gyermekek megosztása (kiscsoport, középső csoport, nagycsoport vagy vegyes csoport), így ez egy újdonságot jelentett számomra, valamint nekik is a magyarországi óvod és iskolarendszer megismerése.

A román pedagógusok közül egy fő történelemtanár, 1 fő matematika és 1 fő fizika szakos pedagógus tartozott a csoportba. Ők mindannyian felső tagozatos fiatalokkal foglalkoznak.

 

A mobilitás tapasztalatai.

A képzés során számos digitális tanítási eszközt ismertünk meg, amelyek segítik a pedagógiai munkát. Különböző elméleteket és módszereket tanultunk csapatkohézió és az interaktív oktatás erősítésére.

Csapatjátékok és a megismerkedést segítő csoportmunkák: 3 igazság,1 hazugság; Ki vagyok én?; Iskolai bemutatók; Gondolkozz, párosíts, oszd meg; Kezdete, közepe, vége; Közös rajz készítése; Saját kvíz készítés és egy másik nemzet tagjaival való megvalósítás; A szavak hálója.

Elméletek: Onlife kiáltvány; Project Zero eszköztár; Mi az az AI; az AI szabályozása; ACO; Az egészséges elmetál.

Digitális eszközök, amelyeket megismertünk: Canva, CrAlyon, Bing Image Creator, YouTube, Vocaroo, Booklet, Plickrs, Kahoot, Curipod, Symbalo, EdPuzzle, ChatGPT, DeepSeek, Gemini, MagicSchool, Suno, 1MIN.AI, Gliglish, Gamma, TedEd.

 

Kirándulások

A tanfolyam délutánjait kulturális programokkal egészítettük ki. Amszterdam híres nevezetességeit, történelmi belvárosát jártuk be, így a hét folyamán eljutottunk a csoportos kirándulás során a Madame Tussauds Múzeumhoz, a Dam térre, valamint a képzés támogatásával megtekinthettük a Rijk Múzeumot.

Önálló kirándulásainkkal megtekintettük a Van Gogh Múzeumot, az Anna Frank Házat és meghallgattuk a Netherlands Philharmonic zenekart a Royal Concertgebouw épületében, ahol Dvořák IX. szimfóniáját és Gershwin Kék rapszódiáját játszotta egy török zongoraművész, Fazil Say. Az egyik nap folyamán egy csatorna hajókázásra is adódott lehetőségünk, melynek keretében Amszerdam számos neves épületét csodálhattuk meg, mint pl.: Dancing Houses. Ezek a programok mind hozzájárultak a nemzetközi csapatkohézió erősítéséhez is.
 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

Digitális eszközök és platformok, amelyek segíthetik a tanítást:

  • TedED: Oktatási videók és interaktív tananyagok készítése.
  • Vocaroo: Hangfelvételek készítése és megosztása, hasznos a zenei oktatásban.
  • YouTube: Oktatóvideók és zenei szemléltető anyagok felhasználása.
  • MagicSchool: Pedagógiai munka támogatása, óratervek és oktatási anyagok készítése.
  • Gamma: Prezentációk és interaktív tananyagok készítéséhez kiváló eszköz.
  • Canva: Iskolai rendezvények plakátjainak tervezéséhez, prezentációk elkészítéséhez nagyon jól alkalmazható felület.

Csapatkohéziót fejlesztő játékok és módszerek:

  • Interaktív kvízek (Kahoot, Blooket, Plickrs).
  • Kollaboratív tanítási platformok (Curipod, Symbaloo, Edpuzzle).
  • Kreatív tartalomkészítő eszközök (Canva, Genially, Bing Image Creator).

A megszerzett tudást és tapasztalatokat a hegedűórák során és a pedagógiai munkámban is hasznosítani tudom, különösen a digitális oktatási eszközök és az interaktív tanítási módszerek terén.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Berger Tamás

A mobilitás célországa: Hollandia

A választott képzés helye: Amszterdam

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Basik ICT Tools for Teacher

A mobilitás időtartama: 2025. február 17 – február 22.

 

A mobilitás célja

Az Erasmus plusz rövidtávú mobilitású továbbképzés célja az volt, hogy a résztvevők megismerkedjenek az alapvető IKT-eszközökkel és módszerekkel (Basic ICT Tools for Teachers), amelyek hasznosak lehetnek a tanári munkában és a zeneoktatásban egyaránt. A képzés lehetőséget adott a nemzetközi tapasztalatcserére, új digitális eszközök és platformok megismerésére, valamint az elméleti háttér elsajátítására, ami elengedhetetlen az oktatás korszerűsítése szempontjából. A résztvevők számára kiemelt fontosságú volt, hogy elsajátítsanak olyan innovatív módszereket és technikákat, amelyekkel hatékonyabbá és motiválóbbá tehetik a tanulási folyamatot diákjaik számára. Fontosnak tartották, hogy megismerjék a legújabb trendeket és fejlesztéseket az oktatás digitalizációjának területén, hogy tudásukat továbbadva hozzájáruljanak iskoláik fejlődéséhez.

 

A kurzus résztvevői

A 8 fős csoport összetétele rendkívül változatos volt. 3 fő Romániából érkezett, közülük egy történelem szakos, egy fizika és egy matematika tanár vett részt a továbbképzésen. Ők elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogyan lehet a digitális eszközöket beépíteni a hagyományos tanórai keretek közé, és miként lehet felkelteni a diákok érdeklődését az egyes tantárgyak iránt. A mallorcai csoportot 3 preschool teacher alkotta, akik a korai gyermekkori oktatás területén dolgoznak. Számukra kiemelten fontos volt, hogy olyan módszereket és eszközöket sajátítsanak el, amelyekkel még inkább élményszerűvé és játékossá tehetik a tanulási folyamatot a legkisebbek körében. A magyar résztvevők közül ketten, zenetanárokként utaztunk Amszterdamba, akik eltérő tantárgyakat tanítanak, de valamennyien nagy érdeklődést mutatunk az IKT-eszközök oktatásban való alkalmazása iránt. Számunkra fontos volt, hogy megismerjünk nemzetközi jó gyakorlatokat, és inspirációt merítsünk a saját oktatási módszereink fejlesztéséhez.

 

A mobilitás tapasztalatai.

A 6 napos képzés során számos értékes tapasztalatot szereztünk. Az első napokban csapatjátékok keretében ismerkedtünk meg egymással, ami elősegítette a jó munkalégkör kialakítását, és lehetővé tette az ötletek, jó gyakorlatok megosztását. Ezt követően az argentín származású képzésvezető, Cecilia Baldo megismertetett bennünket olyan digitális eszközökkel és platformokkal, mint a Canva, CrAIyon, Bing Image Creator, YouTube, Vocaroo, Booklet, Plickrs, Kahoot, Curipod, Symbalo, EdPuzzle, ChatGPT, DeepSeek, Gemini, MagicSchool, Suno, 1MIN.AI, Gliglish, Gamma és TedEd. Ezek a megoldások nagy segítséget nyújthatnak a tanárok számára az oktatási folyamat sokszínűbbé és interaktívabbá tételében. A csoport tagjai különösen hasznosnak találták a kreativitást fejlesztő eszközöket, valamint azokat a platformokat, amelyek lehetővé teszik a tanulók bevonását és aktív közreműködését.

  • Canva – kreatív grafikai tervezés, prezentációk, infografikák készítése
  • CrAIyon – mesterséges intelligencia alapú képalkotás
  • Bing Image Creator – képgenerálás szöveges leírás alapján
  • YouTube – videók megosztása, oktatóanyagok készítése
  • Vocaroo – online hangfelvétel készítés
  • Booklet – digitális könyvek, kiadványok szerkesztése
  • Plickers – interaktív feladatok, szavazások lebonyolítása
  • Kahoot – játékosított tesztek, kvízek készítése
  • Curipod – oktatási podcastek létrehozása
  • Symbalo – online táblázatok, adatkezelés
  • EdPuzzle – interaktív videók készítése
  • ChatGPT – mesterséges intelligencia alapú szövegalkotás, chatbot
  • DeepSeek – képfelismerés, elemzés
  • Gemini – online kollaboráció, feladatmegosztás
  • MagicSchool, Suno – oktatási platformok, tartalmak
  • 1MIN.AI – rövid, AI-alapú oktatóvideók
  • Gliglish – nyelvtanulást támogató alkalmazás
  • Gamma – tanulást segítő eszközök
  • TedEd – oktatóvideók, tananyagfejlesztés

Ezekkel az eszközökkel a tanárok képesek lehetnek az oktatási folyamatot interaktívabbá, élményszerűbbé és motiválóbbá tenni a diákok számára.

 

Az elméleti blokk keretében megismertük az Onlife kiáltvánnyal, a Project Zero eszköztárral, az MI-ról szóló ismeretekkel, az MI szabályozásával, az ACO-val, valamint az egészséges elmetál koncepciójával. Ezek a témák kulcsfontosságúak a digitális transzformáció megértése és az oktatás modernizálása szempontjából. A képzés során mélyebb betekintést nyerhettünk az AI etikai és jogi kérdéseibe, valamint abba, hogy miként lehet az új technológiákat felelősségteljesen alkalmazni az oktatásban.

A továbbképzés tapasztalatai alapján bízom abban, hogy a megszerzett tudást sikeresen tudom majd beépíteni a saját tanítási gyakorlatomba, legyen szó akár egyéni, akár csoportos zeneoktatásról. A nemzetközi csoportmunka, az ötletek és jó gyakorlatok megosztása értékes hozzáadott szakmai többletet jelent számunkra, amely beültethető a jelenlegi tanítási gyakorlatomba. Úgy vélem, hogy a képzés mind szakmai, mind pedig személyes szempontból rendkívül hasznos volt, és új lendületet adott munkám folytatásához.

 

Kirándulások

A továbbképzés során a résztvevők nemcsak az elméleti és gyakorlati tudásukat bővíthették, hanem Amszterdam nevezetességeivel is megismerkedhettek. A képzés délutáni programjai keretében a csoport bejárta a történelmi belvárost, megtekintették a Madame Tussauds Múzeumot és a Dam teret. A támogatás jóvoltából lehetőségük nyílt a világhírű Rijksmuseum felkeresésére is.

Az önálló kirándulások alkalmával ellátogattunk a Van Gogh Múzeumba, az Anna Frank Házba, valamint meghallgattuk a Royal Concertgebouw épületében a Netherlands Philharmonic szimfonikus zenekart Delyana Lazarova vezényletével, aki Dvořák IX. szimfóniáját és Gershwin Kék rapszódiáját vezényelte. Egy csatornás hajókázás alkalmával Amszterdam számos jellegzetes épületét, köztük a táncoló házakat is megcsodálhattuk.

Ezek a közös programok hozzájárultak a résztvevők nemzetközi csapatkohéziójának erősítéséhez, lehetőséget adva az informális tapasztalatcserére és kapcsolatépítésre is a képzés keretein túl. A kulturális élmények tovább gazdagították a résztvevők tudását és személyes fejlődését.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

A “Basic ICT Tools for Teacher” továbbképzés keretében a résztvevők számos olyan innovatív digitális eszközt és módszertani megoldást ismertek meg, amelyeket közvetlenül hasznosíthatnak saját pedagógiai munkájukban, legyen szó akár a hagyományos tanórai környezetről, akár a zeneoktatásról.

Kiemelten hasznosnak találtam a kreatív tartalomkészítő és vizualizációs platformok közül a Canva alkalmazását. Ennek segítségével könnyen tudok majd figyelemfelkeltő, interaktív prezentációkat, infografikákat és egyéb oktatási segédanyagokat előállítani, melyeket  alkalmazni tudok a tanári munkámban.

Emellett nagyon tetszettek a játékosított tanulási megoldások, például a Booklet tesztjei és kvízkérdései. Ezek az eszközök lehetővé teszik, hogy a diákok élvezettel és aktívan vegyenek részt a tanulási folyamatban, miközben azonnali visszajelzést kapnak a tudásukról.

Szintén kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult az EdPuzzle videószerkesztő alkalmazás, amellyel könnyen interaktívvá tudom tenni a kiválasztott tananyagvideókat különböző kérdések, feladatok beillesztésével. Ezzel növelhetem a diákok figyelmét és bevonódását a digitális tanulási tartalmak feldolgozása során.

A képzés résztvevőinek véleménye szerint ezen digitális eszközök és módszerek alkalmazása nagy mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy az oktatási folyamatot élményszerűbbé, interaktívabbá és motiválóbbá tegyék a 21. század kihívásainak megfelelően. A továbbképzésen elsajátított kompetenciák segíthet bennünket abban, hogy korszerű pedagógiai gyakorlatokat építsünk be tanítási eszköztárunkba és lépést tartsunk a technológiai fejlődéssel.

A résztvevők neve: Kovács Éva Mária, Polgár Anikó (kísérő tanárok), Hámori Zsófia, Sallér László Márton (szakmai látogatáson részt vevő intézményvezető helyettesek), Fehér Ámos, Sallér Anna Eleonóra, Böjtös Boldizsár, Ema Sophia Istok Fernandez, Raduka Janka, Faragó Orsolya, Rockenbauer Petra, Sallér László Boldizsár, Török Viola Boglárka (iskolánk tanulói)

A mobilitás helyszíne: Spanyolország, Castellon de la Plana

A képzőintézmény neve: IES Penyagolosa

A projekt céljai, amelynek keretében a mobilitás megvalósult:

  • Idegen nyelvi fejlesztés
  • Környezettudatos gondolkodásmód kialakítása és ehhez kötődő jó gyakorlatok elsajátítása
  • Nemzetközi kapcsolatok kialakítása intézményünk számára

A mobilitás időtartama: 2025. március 30 – április 6.

2025 március végén, április elején három kollégámmal és iskolánk kilenc tanulójával a dél-spanyolországi Castellon de la Plana város IES Penyagolosa nevű középiskolájában töltöttünk el egy szakmailag érdekes és szép élményekben bővelkedő, tartalmas hetet. Hámori Zsófia és Sallér László szakmai látogatásra érkezett, az intézmény vezetésével, finanszírozásával és a tanulásszervezéssel kapcsolatos helyi sajátosságokat nyílt alkalmuk megismerni, és bepillantást nyertek a spanyol iskolarendszer felépítésével, működésével kapcsolatos, magyar viszonyoktól merőben eltérő jellegzetességekbe is.

Kovács Éva kolléganőmmel iskolánk jelen lévő kilenc tanulójának iskolai programok és kirándulások, városnézések, sportprogramok közbeni felügyelete volt az elsődleges feladatunk.

A mobilitás tapasztalatai

A mobilitási program során a résztvevők nemcsak egy másik ország kultúráját, oktatási rendszerét és életmódját ismerhették meg, hanem aktívan részt vettek nemzetközi közösségi tevékenységekben is. A közös műhelymunkák, városnézések és sportprogramok hozzájárultak a diákok nyelvi fejlődéséhez, önbizalmuk növeléséhez és a csapatmunkában való jártasságuk elmélyítéséhez. A fogadócsaládoknál eltöltött napok különösen fontos szerepet játszottak a kulturális megértésben és a személyes kapcsolatok építésében.

Kirándulások, egyéb tapasztalatok

A mobilitás során számos kirándulásra került sor: Valencia, Peñíscola, Benicàssim és Orpesa városai gazdag kulturális élményeket nyújtottak. A diákok első kézből tapasztalhatták meg a spanyol városi környezet és az épített örökség sokszínűségét. A természeti környezetben – tengerparton és zöldövezeti sétákon – szerzett élmények elősegítették a környezettudatosság fejlődését. A gyakorlatias foglalkozások és a sporttevékenységek jól kiegészítették az oktatási célokat, erősítették a közösségi szellemet.

A szakmai látogatáson elsajátított jó gyakorlat leírása

A látogatás egyik legfontosabb szakmai eredménye az volt, hogy a résztvevők közvetlenül betekintést nyerhettek a spanyol oktatási rendszer módszertanába. Az IES Penyagolosa által szervezett workshopok és projektek során a diákok együtt dolgoztak különböző nemzetiségű társaikkal, amely során alkalmazták a projektalapú tanulást, a digitális eszközöket és a kooperatív tanulás elveit. A városismereti „gymkhana” játék remek példája volt annak, hogyan lehet a tanulást élményszerűvé és interaktívvá tenni. Ez a gyakorlat hazai környezetbe is könnyen adaptálható.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Jónás Krisztina

A mobilitás célországa: Olaszország

A választott képzés helye: Firenze

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Conflict Management, Emotional Intelligence and Bullying Prevention

A mobilitás időtartama: 2025. április 14-20.

 

A mobilitás célja

Az Európai Unió támogatásával, az Erasmus+ rövidtávú mobilitású projekt keretén belül vettem részt a kurzuson. A mobilitás célja – ahogy azt megjelöltük az intézményi stratégiákkal összhangban a projektünkben – olyan újszerű módszerek megismerése, integrálása a pedagógiai munkánk során, amelyek alkalmazása a mindennapi konfliktusok negatív és pozitív hatásairól, kimeneteleiről és azok megküzdési stratégiáiról szóltak.

Ezen kívül célul tűztem ki, hogy a konfliktusokban rejlő konstruktív és nevelési potenciált a

hallgatói készségek, az érzelmi önszabályozás, a hatékony kommunikáció és a konfliktusokkal járó kellemetlenségek elviselésének képességének fejlesztését és megtanulását.

Valamint szeretném a tantestületünk tagjainak továbbadni a megszerzett tudásom, hiszen a közösségünk együttműködő, innovatív tagjai egymást segítik, támogatják.

 

A kurzus résztvevői

Oktató Susan Gagliano Amerikában született és nevelkedett, 1992 óta él Firenzében.  Angol tanárként kezdett dolgozni, majd 2008-tól lett hivatásos tanácsadó, a kliensközpontú tanácsadásban képezték ki, egyénekkel és csoportokkal dolgozik azon, hogy teljesebb jólétet élhessenek az életükben. Életem egyik legcsodálatosabb trénere, akivel valaha találkoztam. Elképesztő karizmával rendelkezik, hatalmas tudás, nyugalom és profizmus áradt a lényéből. És nem utolsó sorban a humora is rendkívüli.

A csoport eredetileg 11, de végül 9 létszámú volt: 5 francia, 2 ír, 1 fő a Karib térségből Martinique szigetről és én képviseltem Magyarországot.

Főként általános iskolából voltak a résztvevők, különböző osztályokból, a 2 ír hölgy pedig a titkárságon dolgozik. Érdekes volt megtapasztalni, hogy bár hasonló szinteken oktatunk mégis nagyon hasonlóak a problémáink és a konfliktusaink. Az íreknél volt a legszembetűnőbb, hogy milyen mértékben fordítanak időt mind a diákok, mind a pedagógusok jólléti állapotára.

Hasznos eszmecserék zajlottak a héten egy nagyon támogató és megtartó közösségben.

 

A mobilitás tapasztalatai

A hét nagyon intenzíven és tartalmasan zajlott. A kurzus témája a Conflict Management, Emotional Intelligence and Bullying Prevention/Konfliktuskezelés, érzelmi intelligencia és a zaklatás megelőzése volt.

2025.04.14.

A bemutatkozás kapcsán volt alkalmunk megismerni a részvevőket, az iskolájukat és a saját megküzdéseiket a konfliktusaik mentén. Arról beszélgettünk, hogy ki mire gondol, amikor meghallja a „konfliktus” szót? Az 5 alap konfliktuskezelési stílusok használatáról megegyeztünk, hogy mennyire helyzettől függ, melyiket alkalmazzuk. Fontos, hogy ismerjük őket, és el tudjuk dönteni mikor melyiket használjuk. Szó volt Maslow szükségletpiramisáról, és hogy tartsuk szem előtt, amikor megfigyeljük a konfliktushelyzeteket az iskolában.

A pozitív pszichológia a pszichológia egyik ága, amely azt vizsgálja, hogy mi teszi az életet leginkább élhetővé. Ez nem “pozitív gondolkodás”, “ne aggódj légy boldog” vagy felszínes önsegítés. A pozitív pszichológia a tudományos módszerre támaszkodik, hogy megértse azokat a tényezőket és feltételeket, amelyek lehetővé teszik az emberek, csoportok és intézmények optimális működését.

2011-ben Martin Seligman, a pozitív pszichológia társalapítója megjelentette a Flourish – élj boldogan! A boldogság és a jól-lét radikálisan új értelmezése című könyvét.

Megismertük Seligman PERMA-modelljét, és is megosztottuk egymással a boldogság kontra jóllét témakörben tett megállapításainkat. Miért osztottuk meg a PERMAH pillanatainkat erről a hétről? Dr. Rick Hanson pszichológus A pozitív agyi változás tudománya című könyvében megosztja, hogy agyunk olyan, mint a tépőzár a negativitáshoz és a teflon a pozitivitáshoz.

Körülbelül 15 másodperc kell ahhoz, hogy egy pozitív esemény lenyomatot hagyjon az agyunkban, és változást okozzon a hangulatunkban és a közérzetünkben. Ezzel szemben egy negatív találkozás szinte azonnal bevésődik. Ezért van az, hogy egyetlen dühös e-mail tönkreteheti az egyébként csodálatos napot. A pozitív dolgokra való reflektálás alapvető fontosságú. Ha nincs külön időnk az elmélkedésre, könnyen előfordulhat, hogy az előző évre vonatkozó emlékeinket elnyomják a negatív emlékek.

Nagyon érdekes megosztások készültekJ

2025.04.15.

Ma egy nagyon tanulságos idézettel kezdtük a napot, Maya Angelou amerikai író és költőtől: „ Megtanultam, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz, és elfelejtik, amit teszel. Az egyetlen dolog, amire emlékezni fognak, az, hogy milyen érzéseket váltottál ki belőlük. ”

Csoportos feladatban megtapasztalhattuk meg az aktív hallgatást. Beszélő, hallgató, megfigyelő szerepekben voltunk felváltva és megfigyelhettük mi történhet 2 perc megszakítás nélküli hallgatás alatt. Egy pozitív történetet kellett elmesélnünk számunkra kedves emberről a gyerekkorunkból. Mindhárom szerep nagyon tanulságos volt, de legfőképpen az, hogy mennyire nincs jelen az életünkben, hogy 2 percig beszélhessünk valamiről, amit valaki más megszakítás nélkül végig is hallgat. Megállapítottuk, hogy az aktív hallgatás hatása hogyan hatott az érzelmi és szociális intelligenciánkra.

Tanítottunk egymásnak olyan játékokat, amik a különböző korosztályoknál elrendezik a reggeli nyüzsgését a közösségnek és segít ráhangolódni a tevékenységekre.

Megismertük 5 módját annak, hogyan kezeljünk egy mérgező munkatársat és az érzelmi vulkánunkat. Érdekes felismerés volt, hogy különböző országokból, iskolákból jöttünk mégis minden közösség kitermeli a hasonló karaktereit.

Ha figyelünk és többet tudunk meg arról, hogyan működik az agyunk, és miért „borulunk ki” néha, az segíthet ha elgondolkodunk azon, hogy mi volt a kiváltó ok. Tudatosabbá válhatunk, ha figyelünk a testünk által küldött jelzésekre, mielőtt „felrobbanunk”, és választhatunk olyan módokat, amelyekkel lecsillapíthatjuk a vulkánt, mielőtt cselekednénk, beszélnénk, és nagyobb problémákat okoznánk. Az agyunk lenyűgöző, de a rendszerek nincsenek teljesen összhangban egymással!

2025.04.16.

A mai napon az érzelmi intelligencia 5 fő összetevőjéről, a 24 karaktererősségről, a Paul Ekman féle 6 alapérzelemről, az ezekre épülő érzések kerekéről és hogyan kerüljünk egymáshoz közelebb – önismeret és szociális tudatosságról volt szó.

Hatalmas és véget nem érő témák. Csodálatos volt a csoportban megélni azt, hogyan támogatjuk egymást a pozitív visszajelzésekkel. Kimentünk a városi könyvtárba, ahol megfigyelhettük hogyan hat egy helyszín a csoport tagjaira. Az At my best erősség kártyák segítségével kifejezhettük hogyan érezzük magunkat a héten, min szeretnénk változtatni és azt is megtudhattuk, minket milyennek látnak a többiek. Nagyon megható volt ez a 2 óra együtt töltött idő és a támogató környezet. Bátran kifejezhetted mit érzel, hogyan érzed magad és segítséget is kaptál ahhoz, hogy mi mindent vegyél még észre magadban.

Nagyon fontos momentuma volt a képzésnek, hogy vajon képesek vagyunk-e felismerni, majd megfogalmazni mit érzünk és elismerni magunkat és másokat.

2025.04.17.

Az érzelmek voltak a mai nap központjában is. A Mindfulness fogalmával és megértésével kezdtünk. Hogyan gyakoroljuk ezt a tudatos jelenlét állapotát, minden ítélkezés nélkül. Hogyan figyeljük meg mi zajlik a tudatunkban, érzelmi és fizikai testünkben, vagyis keletkezésükkel egy időben figyelünk gondolatainkra, érzéseinkre, testi érzeteinkre, cselekvési késztetésünkre. Az öntudatlan, gépies cselekedetet félelmek és bizonytalanságok vezérlik. A tudatos jelenlét gyakorlása nyitottságot, érdeklődést, elfogadást, együttérzést hoz az életünkben.

Tanácsként elhangzott, hogy a vizuális emlékeztető készítése a konfliktuskezelésről hasznos lehet az osztályközösségben. A gyerekeknek saját eszközeik lehetnek, amelyekkel kiválogathatják a problémáik intenzitását, és nyugodt pillanatokban gyakorolhatják a lehetőségeiket.

Szerepgyakorlatban megpróbáltunk konfliktust közvetíteni 2 diák között. A konfliktusok közvetítése hét lépést igényel. Továbbá hogyan tudunk támogatóan segíteni a diákoknak a nézeteltérés megoldásában, feldolgozásában. Nagyon szórakoztató és tanulságos volt ez a gyakorlat is. Összefoglaltuk az erőszakmentes kommunikációt Marshall Rosenbergtől.

Susan készített egy gyors emlékeztetőt: A cselekedeteink reakciót váltanak ki, és a körforgásban körbe-körbe járunk. Milyen inger ér bennünket, hogyan reagál a testünk,  milyen érzelmek és érzések lesznek rajtunk úrrá, mit gondolunk és a végén hogyan reagálunk.

A nap végén Dixit kártyák segítségével csoportokat hoztunk létre a történetmeséléshez, metaforákhoz és az érzelmek leírásához. Nagyon kreatívak voltunk.

2025.04.18.

Egy nagyon fontos kéréssel kezdtünk, amire egy tökéles definíciót kaptunk.

A zaklatás a konfliktus egyik formája? Nem.

“Ahhoz, hogy zaklatásnak minősüljön, a viselkedésnek agresszívnek kell lennie, és magában kell foglalnia: Hatalmi egyensúlytalanság: A zaklató gyerekek arra használják a hatalmukat – például a fizikai erejüket, a kínos információkhoz való hozzáférést vagy a népszerűséget -, hogy másokat irányítsanak vagy bántsanak. A hatalmi egyensúlyhiány idővel és különböző helyzetekben változhat, még akkor is, ha ugyanazokról az emberekről van szó.

Ismétlődés: A zaklató viselkedések többször fordulnak elő, vagy megvan a lehetősége annak, hogy többször is megtörténjenek.”

Jó néhány kérdést lehet feltenni, ha nem vagyunk biztosak benne, hogy konfliktusról vagy zaklatásról van szó, a www.stop bullying.gov honlapról. Újra felmerültek az erőszakmentes kommunikáció lépései, aminek az egyik alapvető struktúrája a következő: „Megfigyelés, érzés, igény, kérés”.

Megnéztük az Agymanók film előzetesét, amiben meg kellett figyelnünk a szereplőket. Ki mit gondol, mond, érez és mire lenne szüksége. Ez nagyon jól szemléltette milyen különbözően tudjuk megélni az adott szituációt, úgy, hogy olykor még a saját érzéseinket sem tudjuk felismerni, és nem tudjuk mit érez és gondol a másik.

A kurzus végén a határok kialakításáról volt szó, aminek 7 típusa lehet. A határok megszabása mögött első sorban a saját mentális és fizikális jól létünket kell szem előtt tartani. A határok olyanok, mint egy kert. A kertünkben az a kiváltságunk és felelősségünk, hogy gondoskodjunk az igényeinkről, preferenciáinkról, vágyainkról. A kertünk ápolása megköveteli, hogy figyeljünk magunkra, észre vegyük a kellemetlen érzéseket, amelyeket akkor tapasztalunk, amikor valaki – gyakran tudtunkon kívül – betolakodik a kertünkbe.

2025.04.20.

Közös élmények megosztása a hét során és jógyakorlatok átadása. Megbeszéltük ki mit visz magával a hétről és mit szeretne itthagyni, letenni.

A tanusítványok átvátele. Nagyon megható volt a búcsúzkodás.

 

Kirándulások

Az órák után minden nap megnéztem Firenze és a környező települések kimeríthetetlen értékeit. Az képzés helye a dóm mögötti utcából nyílt, így alkalmam volt minden nap megcsodálni a belvárost. Kihagyhatalan volt az olasz briós és a kávé és az olasz konyhaművészet.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban

Amit magammal hoztam a kurzusról és szeretném megosztani a közösséggel:

  • Az erőszakmentes kommunikáció lépései/ Non Violent Communication

Az NVC egyik alapvető struktúrája a következő: „Megfigyelés, érzés, igény, kérés”

Figyeljük meg, mi történt.

Vedd észre, hogyan érzed magad – Nézd meg az érzések listáját, és keresd meg azokat az érzelmeket, amelyek számodra fent vannak!

Találd meg a mögöttes szükségleteidet – Nézd meg az univerzális szükségletek listáját, és keresd meg, milyen szükségleteid vannak, amelyeket az érzéseid nem elégítenek ki.

Van valamilyen kérésed? Ha szeretnéd, és úgy érzed, hogy ez támogató lehet, megoszthatod megfigyeléseidet, érzéseidet és szükségleteidet valakivel. Ha ez a személy tehetne valamit, hogy támogasson téged, megkérdezheted, hogy hajlandó lenne-e megtenni azt a dolgot! Talán szükséged van egy ölelésre, vagy van valami, amit mondhatna, hogy segítsen kielégíteni a figyelmesség és törődés iránti igényedet.

  • Hogyan lehet közvetíteni egy konfliktusban?

Hogyan kell konfliktusokat közvetíteni

A konfliktusok közvetítése több lépést igényel. Az alábbi hét lépés segít megtanulni, hogyan kell konfliktusokat közvetíteni:

  1. Időben bele kell kapcsolódni

A kialakuló konfliktusba való korai beavatkozás csökkentheti annak hatását és súlyosságát; reagálhatunk a konfliktus eredeti forrására, hatékonyan helyreállíthatjuk a helyzetet, megakadályozhatjuk a konfliktus kiéleződését, és visszavezethetjük a feleket a produktív, céljaik elérésére irányuló munkához.

  1. Össze kell hívni egy találkozót mindkét féllel

A következő lépés az, hogy mindkét felet meg kell hívni egy találkozóra, hogy megbeszéljük a konfliktust. Válasszunk egy privát helyszínt.

  1. Csökkenteni kell a konfrontációt.

A lehető legkorábbi időpontban létre kell hozni a szabályrendszert, a határokat meg kell szabni a találkozóra. Ezek a határok tartalmazhatnak olyan szabályokat, amelyek minimalizálják az agresszió vagy a kritika lehetőségét, ugyanakkor elősegítik az őszinteséget, az asszertivitást és a kölcsönös tiszteletet. A cél a probléma megoldása és a megegyezés elérése. E cél elérése érdekében a közvetítőnek mindkét felet arra kell bátorítania, hogy beszéljen és fejtse ki véleményét, hogy mindkét fél úgy érezze, hogy meghallgatják, megértik és megerősítik a saját nézőpontját.

  1. Meg kell kérni mindkét felet, hogy ossza meg a saját oldalát a történetnek

Mindenkinek egyenlő időt kell adni, hogy megszakítás nélkül elmondhassa a saját nézőpontját. Készen kell állni arra, hogy közbelépjünk, ha valamelyik fél zavaróan viselkedik. A folyamatnak ebben a szakaszában ügyelni kell arra, hogy meghallgassuk, és aktív érdeklődést tanúsítsunk mindkét fél iránt.

Vissza kell ismételni a hallottakat! Szükség esetén meg kell kérni a feleket, hogy javítsanak ki, ha valamit nem pontosan ismételtünk vissza.

  1. Azonosítsuk a megegyezés pontjait

Miközben mindkét fél megosztja a vitával kapcsolatos álláspontját, azonosítsuk az alapproblémát.  Tudatosítsuk bennük a mindkettőjük által osztott véleményeket.

  1. Ösztönözzük őket arra, hogy lássák egymás nézőpontját:

Hatékony konfliktuskezelési stratégia, ha mindkét fél kíváncsi a másik fél nézőpontjának megismerésére.

  1. Kérdezzük meg, hogy mit tettek eddig, és kérdezzünk rá a megoldásokra

Most a múltról a jövőre helyezhetjük át a hangsúlyt. Ehhez ötletbörzét készítsünk a nézeteltérés megoldási lehetőségeiről. Arra is megkérheti mindkét felet, hogy osszák meg egymással elképzeléseiket arról, hogy szerintük mi hozhat tartós megoldást a konfliktusukra.

  1. Olvassuk fel hangosan a megállapodást, majd kérük meg őket, hogy írják alá.
  2. Határozzunk meg egy időpontot a nyomon követésre
  3. Ünnepeljük meg a sikert!
  • A Határaink kialakítása

A határok olyanok, mint egy kert.

A kertünkben az a kiváltságunk és felelősségünk, hogy gondoskodjunk az igényeinkről, preferenciáinkról, vágyainkról. A kertünk ápolása megköveteli, hogy figyeljünk magunkra, észrevegyük a kellemetlenséget, amit akkor érzünk, amikor valaki – gyakran tudtunkon kívül – behatol a kertünkbe.

Néhány fontos kérdés, amit feltehetünk magunknak:

Mi az, ami számomra lehetséges?

Mi az, ami számomra rendben van?

Milyen fontos érték tükröződik a kertemben, számomra?

Mire van szükségem, hogy itt történjen, hogy a lehető legjobban érezzem magam ebben a kapcsolatban?

Mire van szükségem? Mit kérek?

És akkor kíváncsiságot kell mutatnunk a másik ember kertje felé, olyan kérdésekkel, mint:

Mi lehetséges számodra?

Mi az, ami számodra rendben van?

Milyen értékek tükröződnek a kertedben?

Minek kell itt történnie ahhoz, hogy a legjobbnak érezzük a kapcsolatunkat?

Mire van szükséged? Mi a kérésed?

Fontos felismerni, hogy nem minden kérésünket fogadja el a másik. Ekkor kell elgondolkodnunk azon, hogy milyen típusú határt kell kifejeznünk: rugalmas vagy merev? Tudunk-e kompromisszumot kötni, vagy kisebb lépésekre bontani, vagy ez egy meg nem alkuvó dolog? Rendben vagyunk-e a merev határunk esetleges következményeivel?

Ez az, ami igazán felnőtté tesz minket a másokkal való interakcióinkban. Sok sikert!

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Kovács Éva Mária

A mobilitás célországa: Spanyolország

A választott képzés helye: Alicante

A képzőintézmény neve: PMS Erasmus

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Yoga & Meditation for teachers focused on kids and teens: connecting with ourselves

A mobilitás időtartama: 2025. július 12 – július 18.

 

A mobilitás célja

A kurzuson az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz projekt keretén belül vettem részt. A mobilitás célja – a projektünkben megjelölt intézményi stratégiákkal összhangban –  olyan innovatív módszerek megismerése, melyekkel pedagógusaink és diákjaink munkabírását, szellemi és testi jóllétét erősíthetjük.

 

A kurzus résztvevői

A kurzuson kettő  magyar, négy lengyel, egy szlovén, egy német pedagógus vett részt. További öt egzotikus külsejű pedagógus érkezett a távoli Reunion szigetéről. Oktatónk Miroslawa Travnickova volt, jóga- és síoktató, általános iskolai tanár Csehországban.

A tanfolyam egyik pozitív hozadéka volt, hogy kicserélhettük az Erasmus+ projekttel, a pályázatírás, a projektek lebonyolításával kapcsolatos tapasztalatainkat. Értékes információkat és kapcsolatokat szereztünk, melyet a jövőbeni Erasmus projektjeinknél hasznosíthatunk.

 

A mobilitás tapasztalatai

A Yoga & Meditation for teachers focused on kids and teens: connecting with ourselves című kurzus változatos programokat és tevékenységi formákat kínált a résztvevők számára.

A reggeleket a Napüdvözlet jógagyakorlatsorral és egyéb nyújtó, erősítő gyakorlatokkal, meditációval kezdtük a tengerparton. A csodálatos környezetben végzett testmozgás nagyszerű lehetőséget kínált a tanévben elfáradt pedagógus test és elme regenerálására.

A nap ezután a tanteremben folytatódott. Megismerkedtünk a jóga filozófiai rendszerével, életszemléletével, szimbolikájával, a jóga és a meditáció egészségre gyakorolt jótékony hatásaival. Bepillanthattunk a „jóga bölcsőjébe”, India gazdag és színes kultúrájába, építészetébe, konyhájába.

Megtanultuk, miként tudjuk egyszerű jógagyakorlatokkal felfrissíteni magunkat a nap során, illetve hogyan vigyük ezeket a gyakorlatokat az osztályterembe.

Nagyon hasznosnak találtam a légzőgyakorlatokat, illetve a diákokkal is jól használható meditációs  – vizualizációs gyakorlatokat.

A székjóga és annak tantermi használhatóságát csak felületesen érintettük, de arra ösztönzött, hogy az interneten alaposan utánaolvassak, gyakorlatokat keressek.

 

Kirándulások

Alicante a  Spanyolország középső részén található Costa Blanca fővárosa. A térségben  semmilyen ipari tevékenység nem működik, a WHO és az UNIO a régió klímáját a világ legegészségesebbének ítélte.

Alicante tömegközlekedése nagyon fejlett, a tengerpart mentén futó villamosokkal a környék kisebb településeihez is könnyen el lehet jutni. A tömegturizmus szerencsére még nem gyűrűzött be a városba, a helyiek vendégszeretete, az izgalmas tapas bárok és az alacsony élelmiszerárak Alicantét továbbra is a pedagógus továbbképzések ideális helyszínévé teszi.

Ellátogattam Elche városába, ahol Európa legnagyobb összefüggő pálmaligete található (UNESCO világörökség), mintegy 200 ezer datolyapálmafával.

A partmenti sétányon sorakozó színes házairól híres Villajoyosa városában jártam.  Itt működik a híres Valor csokoládégyár 1881 óta. A gyárhoz tartozó Chocolaterías Valor kávézóban elfogyasztott churros – forró csokoládé kombináció igazi kulináris élvezetet valóságos ízcunamit nyújtott.

Alicante múzeumokban is bővelkedik. Ellátogattunk a  Museo del Agua de Alicantébe.  (Alicante Víz Múzeuma), ahol megismerhetjük Alicante vízellátásának alakulását, történetét.

A város ikonikus nevezetessége a Santa Barbara vár, mely lenyűgöző panorámát kínál. A vár gyakran ad helyet kiállításoknak, éppen egy régi zenei hangszerkiállítást csodálhattunk meg.

 

Disszeminációs tervek

A  pályázatunkban megfogalmazott disszeminációs terveknek megfelelően, a tanfolyam során megismert tudásanyagot a 2025.  őszén projektnapunkon szeretném átadni majd kollégáimnak. Digitális tudástárunk harmadik kötete is, készül ahol a projektben résztvevő kollégákkal összegyűjtjük a számunkra leghasznosabbnak bizonyuló innovatív módszereket, technikákat.

 

Általam használt jógyakorlat:

A jógalégzés (pránájáma) a jóga egyik alapvető része, amely a légzés tudatos irányításán keresztül segíti a test és az elme egyensúlyát. Számos különféle technika létezik, amelyek különböző hatással vannak a testre és a tudatra. Az alábbiakban bemutatok néhányat a legismertebb jógalégzések közül:

? 1. Teljes jógalégzés (dirga pránájáma)

Lényege: Mély légzés, amely magában foglalja a hasi, mellkasi és kulcscsonti légzést.
Hatása: Megnyugtat, növeli a tüdőkapacitást, csökkenti a szorongást.
Gyakorlás:

  1. Belégzéskor először a has, majd a mellkas, végül a kulcscsont emelkedik.
  2. Kilégzéskor fordított sorrendben üríted ki a levegőt.

? 2. Váltott orrlyukú légzés (nadi shodhana / anuloma viloma)

Lényege: Az egyik orrlyukon be, a másikon ki, majd felváltva.
Hatása: Harmonizálja az idegrendszert, tisztítja az energiapályákat (nádi), nyugtat.
Gyakorlás:

  1. Jobb hüvelykujjal zárd le a jobb orrlyukat, balon belélegzel.
  2. Bal gyűrűsujjal zárd le a balt, és jobbon kilélegzel.
  3. Jobbon belélegzel, balt nyitod, és azon kilélegzel. Ez egy kör.

? 3. Tűzlégzés (kapalabhati)

Lényege: Aktív, erőteljes kilégzés az orron keresztül, passzív belégzéssel.
Hatása: Energetizál, tisztítja az arcüreget, serkenti az emésztést.
Nem ajánlott: Terhesség, magas vérnyomás, menstruáció idején.
Gyakorlás:

  1. Gyors, rövid, erőteljes kilégzések az orron keresztül, hasizom aktiválásával.
  2. A belégzés természetes, nem erőltetett.

? 4. Méhlégzés (ujjayi)

Lényege: Szűkített torokkal történő légzés, halk „óceán” hang kíséretében.
Hatása: Koncentrációt növel, melegíti a testet, nyugtat.
Jellemző jógaórákon: Pl. vinyásza vagy ashtanga jóga közben.

? 5. Sítalí és sítkarí légzés

Lényege: Nyelven vagy fogak között történő belégzés – hűsítő hatású.
Hatása: Lehűti a testet és az elmét, csökkenti a stresszt.
Gyakorlás:

  • Sítalí: Csőszerűen feltekert nyelven szívod be a levegőt.
  • Sítkarí: Fogak között szívod be a levegőt, ha nem tudod feltekerni a nyelved.

? 6. Bhramari – zümmögő légzés

Lényege: Kilégzés közben mély „mmmm” hangot adsz ki, mint egy méh.
Hatása: Nyugtatja az idegrendszert, segíti az alvást, oldja a feszültséget.

? 7. Bhasztrika – fújtató légzés

Lényege: Gyors, erőteljes belégzések és kilégzések, teljes tüdővel.
Hatása: Felpezsdít, aktivizál, növeli a vitalitást.
Figyelmeztetés: Csak tapasztalt gyakorlóknak, éhgyomorra végezhető.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Kissné Martin Orsolya

A mobilitás célországa: Portugália/ Lisszabon

A válsztott képzés helye: Lisszabon

A képzőintézmény neve: Europass Academy Portugal LDA

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve:

Wellbeing in Nature: Outdoor Activities for Mental and Physical Health

A mobilitás időtartama: 2025. május 26-31.

 

A mobilitás célja

Wellbeing in Nature: Outdoor Activities for Mental and Physical Health kurzuson az ökológiai pszichológiával és a természetnek a diákok és a tanárok jólétére gyakorolt helyreállító hatásával kapcsolatos tudatosság és ismeretek bővítése volt a cél, valamint az ökológiai attitűdök kialakítása a természet és a természetorientált tevékenységek iskolai bevezetésének fontosságának megértése. Az ökopszichológia gyakorlata a természettel való kapcsolat építéséről szól, amelyben a személyes jólét összefüggésben van az egészséges környezettel.

 

A kurzus résztvevői

A kurzuson 9-en voltunk a csoportban, három litván, két német, két ciprusi, egy horvát kolléga, valamint jómagam. Színes volt a paletta, voltak általános iskolai tanárok, középiskolai tanárok, érdekes volt tapasztalatot cserélni Európa különböző iskoláinak oktatásáról, a körülményekről.

A tanfolyamot a Lisszabonban élő portugál Daniela Ferreira Pinto vezette, aki a fővárosról sok információt adott nekünk pluszban.

 

A mobilitás tapasztalatai

Olyan eszközöket és tevékenységeket ismertem meg, amelyeket az oktatásban a diákokkal együtt alkalmazhatok a környezettudatosságra építve, hogy csökkentsem illetve megelőzzem a stresszt, valamint növeljem a tanulmányi teljesítményt. Elsajátíthattuk a természet közeli tevékenységek tervezését a mindennapi tanórák tematikájába építve, ami a mentális és fizikális egészség fenntartását szolgálja. Az ökopszichológia gyakorlata a természettel való kapcsolat építéséről szól, amelyben a személyes jólét összefüggésben van az egészséges környezettel tudatosan koncentrálva a környezetvédelemre és a fenntarthatóságra.

A kurzuson olyan módszereket tanultam, ami elősegíti a mentális, érzelmi és fizikai egészség megőrzését, segít a kiégés elkerülését. Ezeket a technikákat a nevelőtestület körében is nagyon fontosnak tartom megismertetni, összhangban vannak a pályázati célokkal.

 

Kirándulások

A kurzus időtartama alatt több városnéző túrán is részt vettem, ahol megismerhettük a Portugál főváros különleges atmoszféráját. A csempékkel díszített házak és monumentális templomok, a különleges „lift”, a dombtetőre közlekedő villamosok, a lélegzetelállító panorámával rendelkező városi kilátópontok, a „miradurok” különlegessé varázsolják ezt a csodálatos várost.

Természetesen megnéztük Lisszabon legrégebbi városrészét az Alfama-t, mely a lisszaboni várhegy lejtőire épült és a Tejo folyóig terjed. A festői girbegurba utcáival ez a csodálatos rész igazi turista látványosság. Itt található a város legrégebbi katedrálisa, a “Sé de Lisboa”, mely a 12-14. században épült.

Egy másik alkalommal elmentünk a Belém kerületbe, az UNESCO világörökség részét képező Szent Jeromos-kolostorba, ami a mánuel építészeti stílus egyik kiemelkedő alkotása. Monumentalitása, szépsége magával ragadó volt. A Szent Jeromos-kolostor közelében elhelyezkedő Belém-torony szintén az UNESCO világörökség része. A 16. századi épült erőd a város egyik szimbólumává vált.

Máj. 31-én a Lisszabontól 30 km-re található Sintra városba utaztunk, ahol a történelmi központot és a különleges hangulatú Quinta da Regaleira Kastélyt és a hozzá tartozó parkot néztük meg. A város az épületeivel és az azokat körülvevő tájjal együtt szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján.

A park központja a palota, amit az eklektikus stílus jellemez. Teli van apró szimbólumokkal, stukkókkal, vízköpőkkel, tornyokkal, erkélyekkel és színes üvegablakokkal. A parkban található még egy hasonló stílusban épített kápolna, számos tó, szökőkút, lugas, pihenőhely.

A kastély sokszor cserélt gazdát, de végül António Augusto Carvalho Monteirón báró  erre a birtokra vonult vissza és a neves olasz építész és díszlettervező, Luigi Manini segítségével valósította meg álmát. A munkálatok 1904-1910-ig tartottak, addigra alakult ki a birtok semmihez sem fogható, eklektikus csodavilága.

A birtok tulajdonosa rajongott a szabadkőművesek, templomosok és a rózsakeresztesek hagyományaiért, a számmisztikáért, így a kert ösvényei, titkos járatai, a számtalan alagút tele vannak szimbólumokkal, misztikus utalásokkal. Manini egy hatalmas alagútrendszert is tervezett a teljes birtok alá, aminek számos lejárata van és több gyönyörű barlangja. A park legérdekesebb és legrejtélyesebb része a beavatási kút.  A kútban egy 27 méter hosszú, spirális lépcső ereszkedik alá.

 

A tanfolyamon elsajátított jó gyakorlat

A mentális és fizikai egészségért a PERMA modell segítségével sokat tehetünk.

A PERMA modell értelmében a pszichológiai jólét azt jelenti, hogy az ember teljes, kiegyensúlyozott és elégedett az életével, képes értékrendszere és céljai mentén haladni. Szeretném a mindennapi munkámba is beépíteni a modell elemeit.

Ez a modell öt komponensből álló keretrendszer:

P Positive Emotions/Positív érzelmek: Az öröm megtapasztalása, a hála, a szeretet, az elégedettség, a remény megtapasztalása mind pozitív érzelmek. Ezek hatással vannak a fizikai jólétre. Nem kell minden pillanatban ezt érezni, de gyakran elérni a pozitív érzést jó dolog, ami kiépíti az ellenállóképességet és a tágabb gondolkodást.

E Engagement/Elköteleződés: Elmélyülni a cselekvésben, a teljes figyelmet és az erősségeket egy adott tevékenységre fordítani, és közben  elveszíteni az időérzékelést, azt gyakran hívják „flow” állapotnak. Vitalitást hoz az életbe.

R Relationships/Kapcsolatok: A pozitív szociális kapcsolatok és a valakihez tartozás érzése nagyon fontos. A támogató, szeretetteljes, valódi kapcsolatok létfontosságúak a jólétben.

A jó kapcsolatok segítenek kifejezni az érzéseket és megosztani a problémákat másokkal. Az emocionális támogatás erősíti az érzelmi stabilitást és segít leküzdeni a depressziót vagy a szorongást.

M Meaning/Jelentés: Azok az emberek, akik megtalálják az életük értelmét, akik tisztában vannak a céljaikkal és értékeikkel, általában elégedettebbek és boldogabbak.  Ha van értelmes célja az embernek, akkor több a motivácója is. Ha tudja, hogy egy adott tevékenység vagy cél miért fontos számára, akkor motiváltabb lesz és könnyebben eléri azt.

A  Accomplishment/Teljesítmény, Eredmények: Ha sikerül teljesíteni és elérni a célokat, az a fejlődés érzését és a tudás érzését adja. Ez az érzés nemcsak a siker érzése, hanem a belső megelégedés érzése is.

A modell azt mutatja, hogyan lehet összehangolni a fenti elemeket az életünkben a jólétünk és a boldogságunk javítása érdekében.

 

Disszeminációs tervek

Wellbeing in Nature: Outdoor Activities for Mental and Physical Health kurzus sok olyan eszközt adott a kezembe, amelyek hasznosak a diákok és a tanárok jólétére gyakorolt helyreállító hatásával kapcsolatos ismeretek bővítésére. Az ökopszichológia gyakorlata a természettel való kapcsolat építéséről szól, ezeket az ismereteimet szeretném megosztani kollégáimmal és tanítványaimmal, melynek fontos eleme a környezetvédelem és a fenntarthatóság. A természettel való szoros kapcsolat növeli a mentális és fizikai egészséget, megkönnyíti a kapcsolatot az emberekkel, elősegíti az empátiát, valamint a szeretet és az elfogadás érzését.

A mobilitás főbb adatai
A résztvevő neve: Kissné Martin Orsolya
A mobilitás célországa: Olaszország
A válsztott képzés helye: Firenze
A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy – Florence
A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve:
Discovering Renaissance Art in Florence
A mobilitás időtartama: 202 5. szeptember 22-27.

A mobilitás célja
Discovering Renaissance Art in Florence kurzus célja az olasz reneszánsz művészetekkel való megismerkedés. Történelmi kontextus megadása a reneszánsz művészetekhez kapcsolódó témákhoz.  Különböző technikákkal ismerkedtünk meg, melyek a tanulók vizuális gondolkodási készségeik fejlesztését segítik. A kurzus célja a reneszánsz művészettörténet beépítése a tantermi tevékenységekbe. Klasszikus műalkotások ihlette művészeti tevékenységek tervezése, alacsony költségű művészeti projektek javaslata.

A kurzus résztvevői
A kurzuson 10-en voltunk a csoportban, két francia, két holland, két szlovén, két lengyel, egy bolgár kolléga, valamint jómagam Magyarországot képviseltem. Színes volt a paletta, voltak általános iskolai tanárok, középiskolai tanárok, és egyetemi oktatók is. A tanfolyam minden napjára jutott két bemutatkozó prezentáció, mely segítségével megismerhettük egymás országát, iskoláját, ezáltal bepillanthatunk Európa más pedagógusainak munkájába is.
A tanfolyamot a Sienából, Toscana szívéből származó olasz Pietro Antichi vezette, aki művészeti, és kulturális örökséghez kapcsolódó kurzusokat tart. Izgalmas és lebilicselő előadásokat tartott a reneszánsz korszak fejlődéséről és ötleteket adott a reneszánsz művészettörténet beépítésére a tantermi tevékenységbe.

A mobilitás tapasztalatai
Olyan módszereket ismertem meg, melyek segítségével az olasz reneszánsz művészettel kapcsolatos témák történelmi összefüggéseinek megteremtése könnyedén lehetséges. Olyan tevékenységeket tanultam, amik segítségével a diákok figyelmét a műalkotások értelmezésére tudom fókuszálni, hogy a vizuális gondolkodási készségük fejlődni tudjon. A kurzus segít olyan művészeti projektek kidolgozásában, amelyek hozzájárulnak a korszak megértéséhez és a diákok szélesebb látókörének kialakításához a képzőművészet és a zeneművészet összekapcsolása során. A művészetek összekapcsolása új perspektívát jelenthet az oktatásban.

Kirándulások
A kurzus időtartama alatt több városnéző túrán is részt vettem Firenze történelmi központjában, mely az UNESCO világörökség része 1982 óta. A reneszánsz korszak kiemelkedő épületeiben a Firenzei Dóm Múzeumban, a Santa Croce-templomban, az Uffizi Galériában, a Bargello Nemzeti Múzeumban és a Pitti – Palotában, ahol olyan nagy mesterek alkotásait csodálhattuk meg, mint Giotto, Brunelleschi, Botticelli és Michelangelo.
Szombaton a toszkánai Pisa városába kirándultunk, ahol a Csodák terén négy gyönyörű középkori épületet láthattunk a Dómot, a Keresztelőkápolnát, a Harangtornyot és a Temetőt.

Disszeminációs tervek
Discovering Renaissance Art in Florence kurzus sok olyan eszközt, módszert adott a kezembe, melyek segítségével a diákok figyelmét a műalkotások értelmezésére tudom fókuszálni, hogy a vizuális gondolkodási készségük fejlődni tudjon, valamint a történelmi kontextus megismerése is könnyebben menjen. Ez a kurzus segít egy olyan holisztikus szemléletű pedagógia megteremtését intézményünkben, ami a különböző képességű tanulók fejlődését és művészeti nevelését támogatja. Ezeket a módszereket a nevelőtestület körében is nagyon fontosnak tartom megosztani, erre lehetőség lesz a projekt napon.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Németh Pálné

A mobilitás célországa: Spanyolország

A választott képzés helye: Barcelona

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy Barcelona

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Jóga bevezetése az általános iskolákban (Yoga in Primary Schools)

A mobilitás időtartama: 2025. 09. 15 – 2025. 09. 20.

 

A mobilitás célja

Az Európai Unió támogatásával, az Erasmus +  projekt  keretén belül vettem részt a kurzuson. A mobilitás célja – ahogy azt megjelöltük az intézményi stratégiákkal összehangolva a projektünkben – olyan aktív és receptív módszer elsajátítása, melynél a pedagógus megtanulja, hogyan lehet a jógát bevinni a munkakörnyezetébe, ezáltal segítve és fokozva a diákok feladatokra való összpontosítását és teljesítményét. A mozgás segíti a tanulási zavarokkal (például az ADHD és Autizmus spektrumzavar) küzdő növendékek fejlesztését. A jóga által növelhetjük az energiaáramlást – a mobilitás gyakran energetikai szempontból is fontos: mellyel segíthetjük a blokkok oldását. Összességében a jóga támogatja a fizikai egészséget, és a belső egyensúlyt.

A kurzus által olyan ismereteket szereztem, melyeket szeretnék megosztani a kollégákkal, célom az, hogy egy-egy jó ötletet, gyakorlatot beépíthessenek a tanítási módszereikbe, melyek segítségével színesebbé tehetik a későbbiek folyamán az óráikat, megkönnyítve a tanítványokkal való együttműködést, valamint a bennük lévő stressz okozta feszültséget is oldhatják, enyhíthetik.

 

A kurzus résztvevői

A kurzust vezető tanár Marina Moreno Spanyolországban élő hölgy volt, aki kedvességével, empátiájával, magas szintű szakmai hozzáértésével rövid időn belül elnyerte a tanfolyamon lévők bizalmát, szimpátiáját.

Próbálta élményszerűvé tenni a foglalkozásokat azáltal, hogy két alkalommal is kivitt minket külső helyszínekre, hogy a szabadban végezhessük a jóga gyakorlatokat, ezzel is segítve a feladatok elmélyülését, összpontosítását.

A csoportunk nagy meglepődésemre csak három főből állt, két lengyel kolléganő ( Eva, Ivone) és jómagam magyarként. A társaim közül Eva éneket, Ivone pedig matematikát tanított egy lengyel általános iskolában. Mivel nagyon kis létszámú volt a csoport, igazán családias, baráti hangulat alakult ki, és maximális figyelem egymás iránt.

Az első két napban a kurzus indításakor meghallgattuk egymás bemutatkozó prezentációját, mely által bepillantást nyerhettünk a kollégák munkásságáról, oktatási intézményének felépítéséről, létszámáról, ünnepségeiről, oktatási módszereiről, hagyományairól.

 

A mobilitás tapasztalatai

Testi tapasztalatok:

  • könnyebbé válnak a mindennapi mozdulatok (lehajolás, emelés, fordulás),
  • csökken a merevség és a fájdalomérzet,
  • javul a tartás és a mozgáskoordináció,
  • nő az erő és a stabilitás az ízületek körül.

Lelki-pszichés tapasztalatok:

  • felszabadultabbnak érezzük magunkat,
  • nő a türelem és a test határainak elfogadása,
  • erősödik a jelenlét és a figyelem a gyakorlás során,
  • a könnyedebb mozgás lelki könnyedséget is hoz.

Energetikai tapasztalatok (jóga szemléletben):

  • blokkok oldódása,
  • szabadabb energiaáramlás,
  • vitalitás növekedése.

 

Kirándulások

A Teacher Academy szervezett nekünk buszos városnézést, amelyen szemügyre vehettük a Sagrada Familiát, Gaudi épületeket, Torre Glóries, Arc de Triomf, és még sorolhatnám a nevezetességeket. Személyesen is ellátogattam a Güell Parkba, mely csodálatos élményt nyújtott a Gaudi terve alapján készült épületek, díszített teraszok, mozaikok, és a csodálatos növények, melyek között a látogatók sétálhattak. Megnéztem a San Pau kórházat, mely egy impozáns katalán modernista épületegyüttes, az UNESCO Világörökség része, 1902-1930 között építették. Sétáltam a tengerparton, és a spanyol gasztronómia élményeknek is részese lehettem.

Ami még hatalmas nagy élményt nyújtott számomra az a gótikus negyedben lévő séta volt, ahol szemúgyre vehettem Barcelona katedrálisát, Placa del Rei: itt található a Barcelona History Museum, Pont del Bisbe …és még sorolhatnám a sok szép nevezetességet.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

Mini relaxáció:

  Kiindulás: kényelmes ülés, tenyér a combokon.

  Instrukció: „Hunyd be a szemed, vegyél három mély lélegzetet. Figyeld meg, ahogy a belégzés energiát hoz, a kilégzés megnyugtat. Engedd el a homlok, állkapocs, váll feszültségét.”

  Időtartam: kb. 1–2 perc.

  Hatás: stresszcsökkentő, fókuszáló.

Jóga állatkert:

  Cél: mozgás, nyújtás, kreativitás, nevetés

  Menet: mindenki választ egy állatot, utánozza a mozgását és légzését. Az oktató váltogatja: „Macskák sétáljanak, pillangók repüljenek!”

  Hatás: test átmozgatása, kreativitás, közösségi élmény.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Palócz Réka

A mobilitás célországa: Horvátország

A választott képzés helye: Dubrovnik

A képzőintézmény neve: Erasmus+ Courses Croatia

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: The Psychology of Positive Teaching: Happy Teachers make Great Students

A mobilitás időtartama: 2025. október 20 – október 24.

 

A mobilitás célja

A kurzuson az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz rövidtávú mobilitású projekt keretén belül vettem részt. A mobilitás célja – a projektünkben megjelölt intézményi stratégiákkal összhangban – olyan innovatív módszerek megismerése, amelyek alkalmazása a növendékeink oktatásának hatékonyságában, a tanulói mentális jóllétének támogatásában nagy segítséget, útmutatót nyújthatnak.

További célkitűzésem olyan mentálhigiénés fejlesztő/támogató technikák, pozitív gondolkodást fejlesztő stratégiák megismerése és elsajátítása volt, ami segítheti, hogy a több mint száz főből álló tantestületünk mind intra-, mind interpersonális szinten megismerhesse és elsajátíthassa azokat, így az együttműködés és az iskolai általános közérzet is pozitív irányba fejlődhessen. Áttételesen a tanulási környezet egésze eredményesebb nevelést tegyen lehetővé.

 

 A kurzus résztvevői

Oktatóm a horvát származású Dario Calkusic volt, aki mindvégig nagyon jó összeállított, színes és mozgalmas órákat tartott, mellyel a csoport minden tagját aktív részvételre ösztönözte.

A sokszínű csapatot két spanyol (tanfelügyelő), 2 német (közgazdasági szakképző), 2 francia (szakács szakképző), és két magyar (zeneművészeti szakgimnázium) alkotta.

Valamennyien középfokú oktatásból-szakképzési, illetve középiskolai tanfelügyeleti területről érkeztünk. A tanfolyamok egyik pozitív hozadéka, hogy bepillanthatunk az európai középfokú oktatáson dolgozó pedagógus kollégáink munkájába is: milyen kihívásokkal kell megbirkózniuk, milyen munkakörülmények között dolgoznak, mik a nemzeteken átívelő, illetve a sajátos jellegzetességei a kamasz korosztálynak. Érdekes volt megtapasztalni az oktatási/nevelési helyzetekhez való különböző viszonyulásokat, attitűdöket, megismerni az ezekre a problémákra adott különféle válaszokat.

 

A mobilitás tapasztalatai.

A The Psychology of Positive Teaching: Happy Teachers make Great Students című kurzuson olyan elméleti háttérrel, konkrét gyakorlatokkal lettünk gazdagabbak, melyek a pedagógusok mentális egészségének támogatásával fejleszti a tanárok tanulókat támogató attitűdjét, növeli kreativitásukat, empatikus viszonyulásukat, megelőzi a kiégést. Különösen hasznos volt, hogy a különböző országokból érkező résztvevők azonos korosztállyal foglalkoztak, így sok nagyon hasonló tanulási/tanítási helyzetről tudtunk tapasztalatokat megosztani, ezáltal egymás látásmódját, pedagógiai módszertani készletét kitágítani.

Arról is tanultunk, miként növelhetjük tanári hatékonyságunkat, hogyan alakítsunk ki biztonságos és befogadó osztálytermi környezetet. Mindfullness gyakorlatokat, relaxációs technikákat és jobb- és bal agyféltekét harmonizáló mozgásos, játékos gyakorlatokat is megismertünk, amelyeket a tanulókkal is osztálytermi körülmények, vagy szabadtéri foglalkozások alkalmával is alkalmazhatunk.

 

Kirándulások, szabadidős tevékenységek

Az Erasmus+ Courses Croatia szervezésében kétórás városnézére mentünk Lidia Bagic vezetésével. A történelmi belvárosban született idegenvezető nem csupán végigvezetett minket Dubrovnik gyönyörű belvárosán, hanem személyes emlékeivel, helyi legendákkal és a mögöttük meghúzódó igaz történetek elmesélésével különösen élvezetessé tette, személyes közelségbe hozta a várost.

A tanórák előtt, vagy után pedig igyekeztünk Dubrivnik látványosságait meglátogatni, sőt egyik este a helyi szimfónikus zenekar óvárosi templomi koncertjén is résztvettünk.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

Mindfulness stratégia 5-4-3-2-1 technika

Az 5-4-3-2-1 technika egy gyermekek és felnőttek számára is hatékony gyakorlat. Fejleszti a tudatos jelenlétet, egy egyszerű módja annak, hogy ellazítsuk elménket és testünket azáltal, hogy a körülöttünk lévő dolgokra koncentrálunk. A feladat minden lépésénél az öt érzékszervünk egyikére kell koncentrálni. Az alábbi táblázat segít, hogy elsajátítsuk a technika lépéseit. A táblázatban lévő érzékszervek sorrendje tetszés szerint módosítható. A gyakorlat nagyon hatékony idegesség, izgatottság, pánik roham, koncentrálási nehézségek, fokuszálás fejlesztés, és sok más cél elérése esetén.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevők nevei: Palócz Réka és Vajda Zsuzsanna

A mobilitás célországa: Olaszország

A választott képzés helye: Vignola

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Szakmai látogatás.

A mobilitás időtartama: 2025. február 24.- február 28.

 

A mobilitás célja

A látogatásunk célja, iskoláink közötti partnerkapcsolat kiépítése volt: olyan innovatív módszereket-, kommunikációs stratégiákat – és együttműködést segítő technikákat ismertünk meg, amelyek alkalmazása növendékeink oktatásában nagy segítséget nyújthat és útmutatóként szolgálhat. Sok új szemlélettel gazdagodtunk, amelyek frissítették a tanítással illetve az új generáció nevelésével kapcsolatos gondolkodásunkat.

 

A kurzus résztvevői

Laura Buzzoni igazgató helyettes asszony volt a kapcsolattartó és ő kalauzolt bennünket az iskolában. A tartózkodásunk alatt mintegy húsz kollégával ismerkedhettünk meg, akik az általunk látogatott órákon az adott tantárgyakat oktatták.

 

A mobilitás tapasztalatai.

Ebben az olasz Vignolai iskolában nagy erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy integrálják a különböző képességű és szükségletű gyermekeket. Még a szülők is részt vesznek az oktatásban. Egyes esetekben (például Marokkóból érkező tanulók számára) az iskola olasz nyelvet tanít, hogy segítse őket boldogulni Olaszországban. Ez a szeretetteljes elfogadás megérintett, és arra ösztönzött bennünket, hogy ezt a hozzáállást magunkban is kifejlesszük.

Ellátogattunk egy földrajzórára, amelynek témája a globalizáció volt. A fiatal tanár vitát szervezett a diákok között. A sajátos nevelési igényű tanuló is részt vett benne, ő mérte az időt a vitázóknak. Négy diák a téma mellett, négy pedig ellene vitázott. A többiek pedig elbírálták a hallottakat. A tanulók nagyon motiváltak voltak és komoly erőfeszítéseket tettek a vita megnyeréséért, így mélyebben tanulmányozták a témát, mint a hagyományos tanulás alkalmával. Kollégánktól megkaptuk az útmutatót, hogyan szervezhetünk vitát a mi diákjaink számára. Ezt a módszert különösen az osztályfőnöki órákon használhatjuk.
Amíg az iskolában voltunk, észrevettük, hogy a diákok kedvesek egymással, viselkedésük udvarias, és érdeklődnek az órák iránt. Megkérdeztük, hogyan sikerült a tanároknak elérni ezt a hozzáállást? Így megkaptuk az iskola első két hétre vonatkozó programját: ezen az időszakon nem tartanak órákat, a tevékenységek fő célja, hogy bevonják a diákokat az iskola szabályaiba, és ők maguk is alkothatnak saját szabályaikat. Ezt a jó gyakorlatot iskolánk is alkalmazhatja, amely segít kiküszöbölni a fegyelmezéssel járó problémákat.

Az órák látogatása során magas szintű toleranciát tapasztaltunk. Az intézmény elkötelezettsége az integráció iránt példamutató volt. Részt vettünk egy főzőórán, egy olasz és egy tudományos órán, majd az iskolai diákönkormányzat megmutatta nekünk az iskolát a saját szemszögükből. A későbbiekben újra lehetőségünk volt bepillantani a helyi zenei oktatásba: ekkor fuvola- és szaxofonórákat néztünk, és megbeszélést tartottunk a zene tanárokkal. Másnap egy középiskolát látogattunk meg, ahol ugyanazt a korosztályt ismertük meg, akiket Magyarországon tanítunk: ebben az intézményben több matematikai órán és egy kémiai laboratóriumi tudományos órán vettünk részt. Ugyanezen a napon koncertet adtunk magyar zeneszerzők műveiből, és megtanítottunk a közönségnek egy magyar népdalt. Csütörtökön egy 2E osztály zenei óráját látogattuk meg, majd megismerkedtünk az iskola sajátos nevelési igényű tanulók integrálásával: egy fejlesztő tanár megmutatta nekünk a speciális szobákat és eszközöket, amelyekkel a munkájukat végzik. Pénteken zenei órákon vettünk részt, és hangszerekkel csatlakoztunk az osztály munkájához. Az iskola által alkalmazott megközelítés gyümölcsöző hatással volt pedagógiai gondolkodásunkra.

 

Kirándulások

Az érkezés napján Bolognában töltöttük a nap hátralévő részét. A hétvégén ellátogattunk Vignola Roco-jához és a híres Palazzo Barozzi Scala-jához.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

Egy felmerülő probléma kulturált formában való megbeszélése, a vitakultúra elsajátítása,

amely hangsúlyozza a tiszteleten, ésszerűségen és konstruktív párbeszéden alapuló vitát. A cél nemcsak a saját álláspontunk védelme, hanem a másik fél véleményének meghallgatása, megértése, valamint a közös megoldások keresése. A vitakultúra erősíti a demokratikus párbeszédet, segít elkerülni a személyeskedéseket és az agresszív viselkedést, és lehetővé teszi a különböző vélemények szabad, de tiszteletteljes megosztását.

A vitakultúra legfontosabb elemei közé tartoznak:

  1. Tisztelet és empátia: Figyeljünk oda a másik véleményére, még akkor is, ha nem értünk egyet.
  2. Érvekkel alátámasztott vélemények: A viták során igyekezzünk érvekkel, tényekkel alátámasztani az álláspontunkat, ne csak érzelmekkel vagy személyes támadásokkal érveljünk.
  3. Nyitottság: Legyünk hajlandóak meghallgatni az ellenérveket és módosítani a véleményünket, ha új információk vagy megalapozott érvek merülnek fel.
  4. Építő jelleg: A cél nem az, hogy megverjük a másikat, hanem hogy közösen találjunk megoldásokat, és előre lépjünk a diskurzusban.

A vitakultúra tehát segít abban, hogy a viták ne váljanak destruktívvá, hanem hasznos és fejlődést hozó párbeszédekké alakuljanak.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Pálföldi Tamás

A mobilitás célországa: Spanyolország

A választott képzés helye: Barcelona

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Conflict Management, Emotional Intelligence and Bullying Prevention

A mobilitás időtartama: 2025. március 17. – 2025. március 22.

 

A mobilitás célja

Az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz rövidtávú mobilitású projekt keretén belül vettem részt a kurzuson. A mobilitás célja – ahogy azt megjelöltük az intézményi stratégiákkal összhangban a projektünkben – olyan újszerű módszerek megismerése, integrálása a pedagógiai munkánk során, amelyek alkalmazása a mindennapos konfliktusok kezelése, az iskolai bántalmazás megelőzése és megoldása során nagy segítséget, útmutatót nyújthatnak mind a tanítványok, mind a pedagógusok számára.

Ezen kívül célul tűztem ki jóléti technikák elsajátítását, beépítését a mindennapi pedagógiai munkámba. Valamint szeretném a tantestületünk tagjainak továbbadni a megszerzett tudásom, hiszen a közösségünk együttműködő, innovatív tagjai egymást segítik, támogatják.

 

  1.  A kurzus résztvevői

 

Oktató argentín hölgy volt, aki évek óta már Spanyolországban élt. Paula Rodriguez volt, aki a kurzus minden napjára színvonalasan felkészült. Nem csupán a nagyon jól összeállított, színes prezentációval készült, hanem vitaindító kérdéseket tett fel, mellyel a csoport minden tagját aktív részvételre ösztönözte.

A csoport 11 fős volt: Bolgár, dán, német kolléga volt jelen, valamint jómagam képviseltem Magyarországot.

Általános iskolákból, illetve felnőttképzésből érkeztek a résztvevők, akik egy része speciális oktatásban dolgozik.

A tanfolyam első napjára jutottak a bemutatkozó prezentációk, mely segítségével megismerhettük egymás országát, iskoláját, ezáltal bepillanthatunk Európa más pedagógusainak munkájába is.

Érdekes volt látni, hogy melyik ország milyen problémákkal küzd, milyen oktatási módszereket alkalmaz.

Számomra a legmeghökkentőbb a német kollégák bemutatkozása volt, akik olyan iskolából érkeztek, ahol a diákok 80%-a, csak az iskolai környezetben beszéli a német nyelvet.

 

A mobilitás tapasztalatai.

A konfliktus kezelés, érzelmi intelligencia és bántalmazás megelőzés című kurzuson hasznos ismereteket szerezhettem a konfliktusok gyökerének feltárásáról, a hangulatunk, érzelmeink megértéséről, a tudatos gondolkodásról, kommunikációnk helyes csatornáiról, csapatépítésről, az iskolai bántalmazás megelőzésének hatékony stratégiáiról, és a köszönet nyilvánítás fontosságáról. Relaxációs és légzéstechnikák hasznáról már hallottam, viszont a modern mindfullness alapú meditációk új perspektívákat nyújtottak számomra. Az egymáshoz kapcsolódás fontosságáról, egymás megértéséről megerősítő visszajelzést kaptam.

A kurzuson résztvevők arra is lehetőséget kaptak, hogy tapasztalataikat és a szakmájukban felmerülő nehézségeket egymással megoszthassák, kérdéseiket feltehessék.

Arról is képet kaptunk, hogy hogyan építhetjük be diákjaink ás magunk számára ezeket a megoldó technikákat az osztálytermi környezetbe. Számtalan tevékenységeket megismertünk, melyekkel közösséget tudunk építeni, a perifériára szorult diákokat a közösséghez tudjuk kapcsolni, a problémákkal küzdőknek megoldási javaslatot tudjunk kínálni.

Minden módszert a gyakorlatban is megismertünk, kipróbáltuk, elmélyítettük.

 

Kirándulások

A Teacher Academy buzdított minket az aktív városnézére, Paula az első napon listát állított össze nekünk Barcelona látnivalóiról, javasolt éttermeket, ahol kipróbálhattuk a jellegzetes katalán fogásokat.

Az órák után mindennap Barcelona számos látványosságához igyekeztem eljutni, a katalán gasztronómiát minél jobban megismerni.

 

  1. Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

 

A diákok hangulatának felmérése az óra elején, azon túl, hogy megkérdezzük ki, hogy érzi magát, egy választott fotó sorozat segítségével, mindenki beazonosítja az aktuális közérzetét.

Megtanultuk egy fonalas bemutatkozó játékot, ahol minden résztvevő, elmondhatja az előzetesen felvetett témáról a gondolatait, majd a végén, a kialakult „pókháló” segít megérteni azt, hogy bár különböző véleményünk lehet dolgokról, mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással. A különbözőség megértése, elfogadása fontos egy közösségben.

At my best kártyák segítségével jobban megismerhetjük egymást. A kártyákon egy-egy kép látható, melyek közül a résztvevők egyet magukhoz vesznek, majd egyenként elmondják, miért választották éppen a kezükben lévőt. Ezután, mindenki megfordítja a kártyát, majd az ott látható kifejezéssel kapcsolatban fogalmazzák meg gondolataikat akképpen, hogy az a szó miért lehet rájuk jellemző, vagy éppen nem.

Légzéstechnika, mely segíti a ráhangolódást az órára, az adott feladatra. Szem becsuk, orron át belélegez, benntart, majd szájon át, lassan kifúj. Akik már ezt egyideje használják, belégzéskor egy számukra pozitív színt képzelnek el, mellyel feltöltik a testüket, majd a „rossz” szín kifújásakor a számunkra negatív dolgok távoznak belőlünk. A nyugtalan, nehezebben bevonható gyermekekkel szélforgót is tudunk fújatni, melyen keresztül a kilégzés sebességét nyomon tudják követni.

Érzelmi intelligencia: Egy bennünket ért hatás következtében mi is történik az agyunkban, milyen hatásokat vált ki bennünk, hogyan tudjuk azokat a gondolatainkkal olyan mederbe terelni, hogy úrrá tudjunk lenni egy szituáción. Hogyan tudjunk tudatosan fókuszálni a probléma megoldásra anélkül, hogy az érzelmeink túlságosan befolyásolják a reakciónkat?

Ezeknek a kérdéseknek a megértésére, kezelésére több technikát tanultunk:

Hangulat napló:

Egy napló vezetése, mely segít megérteni a hangulatunk vezérelte folyamatot:

Mi volt a stresszt kiváltó esemény? Mit gondoltam erről? Mit éreztem? Mit tettem? Mi lett a következmény?

Ezt követően ugyan ezekre a kérdésekre válaszolunk, a megértés és a tudatosság mentén, elérve a belső nyugalmunkat. Mit tettem/ mit kellett volna tennem közötti különbségek megértése, gyakorlása alkalmával konkrét szituációkban modelleztük a lehetséges kimeneteleket.

A megértéshez, a különbségek elfogadásához nagyon jó gyakorlat volt, amikor ellátogattunk Barcelona szépművészeti múzeumába, ahol az előzetesen egyeztetett hangulatok alapján kellett festményeket fotóznunk, majd egymás előtt közösen megbeszéltük az azonos és eltérő érzéseinket a látottakról. Egy- egy pillanat megélése más lehet az egyén alkatától, hangulatától függően. Olyan is előfordult, hogy az illető másnap már mást gondolt az adott festményről.

A konfliktus kezelés és az iskolai bántalmazás megelőzése témában elsőként az asszertív kommunikáció hatékonyságát gyakoroltuk, különböző szituációkban, vizsgálva azt, hogy melyek azok az élethelyzetek amikor a legeredményesebb ennek használata, illetve mikor van szükség eltérő stílusban kommunikálni. Megvizsgáltuk néhány szituáció kimenetelét, passzív, passzív agresszív, agresszív, és asszertív csatornán keresztül. Nagy hangsúlyt fektettünk az „én üzenet” megtanulására, amely technika segítségével tisztelettel, de határozottan tudjuk a saját érzéseinket kommunikálni.

Megismertük az S.T.O.P. technikát, melynek gyakorlása során az egyén képes nagyon gyorsan felmérni a szükségleteit, majd tudatos reakciót tud adni, mely segíti a konflikus, stresszhelyzet megoldásában. 1 Állj meg! 2. Végy egy levegőt! 3. Figyeld meg az érzéseidet és szükségleteidet 4. Tervezz és reagálj.

Noha gyakran nincs elegendő idő arra, hogy ezt a folyamatot lemodellezzük, vészhelyzet alkalmazásakor érdemes a High Five módszer egyikét alkalmazni: 1.Ignorálj, 2. Beszélj barátságosan, 3.Sétálj el, 4. Beszélj határozottan, 5. Jelentsd

A legfontosabb ezen lehetőségek mellett, hogy merjünk kérni segítséget. Kollégától, baráttól, szülőtől, pszichológustól, diáktárstól. Meg kell értetnünk a diákokkal, hogy nem a bántalmazott a probléma, hanem a bántalmazó és azok, akik segítik ebben.

Megtanultuk a köszönetnyilvánítás formáit különböző platformokon, mely nagyon hasznos a közösségünk felépítésében. A hálánk, köszönetünk kifejezése egymás felé segíti az összetartást, egymás elfogadását, saját magunk kifejezését a közösség tagjai felé.

 

A kurzus hasznossága egy nagyobb, komplexebb szempontból a Mindfulness szemszögéből:

A mindfulness, vagy tudatos jelenlét gyakorlása az iskolai környezetben egyre nagyobb figyelmet kap, mivel segíthet a diákoknak és a pedagógusoknak is abban, hogy jobban kezeljék a stresszt, javítsák a koncentrációt, és elősegítsék a mentális jólétet. Az iskolai környezetben a mindfulness többféleképpen alkalmazható:

  1. Figyelem fejlesztése: A mindfulness segíthet a diákoknak abban, hogy jobban figyeljenek a tanulásra és a feladatokra, mivel az alapja a jelen pillanatra való fókuszálás. Ez különösen fontos az iskolai teljesítmény szempontjából, mivel a tudatos jelenlét segíthet csökkenteni a figyelemelterelő tényezőket.
  2. Stresszkezelés: Az iskolások gyakran szembesülnek a tanulás, vizsgák, házi feladatok és társadalmi elvárások okozta stresszel. A mindfulness segíthet abban, hogy a diákok megtanulják, hogyan kezeljék a szorongást és a feszültséget, miközben megtanulják az önálló relaxációs technikákat.
  3. Érzelemkezelés: A mindfulness növelheti a diákok érzelmi intelligenciáját, mivel lehetőséget ad arra, hogy felismerjék, megértsék és szabályozzák érzelmeiket. Ez különösen hasznos lehet a konfliktusok kezelésében és a szociális kapcsolatokban.
  4. Empátia és kapcsolatok: A tudatos jelenlét segíthet a diákoknak jobban odafigyelni a másikra, ezáltal erősítve az empátiát és a társas kapcsolataikat. Ez javíthatja az iskolai közösséget és elősegítheti a barátságokat.
  5. Tanári szerep és pedagógiai hatások: A tanárok számára a mindfulness segíthet abban, hogy jobban kezeljék a tanári stresszt, fenntartsák a nyugalmat a tanórák alatt, és példát mutassanak a diákoknak a tudatos jelenlét gyakorlásában. Emellett segíthet a tanároknak a konfliktuskezelésben és a figyelem fenntartásában is.

Gyakorlati alkalmazásai:

  • Mindfulness alapú meditációk: Rövid meditációk, amelyek segítenek a diákoknak koncentrálni és relaxálni.
  • Légzésgyakorlatok: A diákok megtanulják, hogyan használják a mély légzést a stressz csökkentésére és a koncentráció javítására.
  • Mindfulness alapú játékok: Az iskolai környezetben alkalmazott interaktív játékok és gyakorlatok, amelyek segítenek a tudatosság fejlesztésében.
  • Mindfulness tanóra: Az iskolák beépíthetnek egy-egy mindfulness órát, ahol a diákok különböző gyakorlatokat végeznek, mint a figyelemfejlesztő feladatok, meditáció, vagy a napi hála gyakorlása.

A mindfulness iskolai alkalmazása hosszú távon hozzájárulhat a diákok szellemi és érzelmi fejlődéséhez, és segíthet egy egészséges, támogató tanulási környezet kialakításában.

A mobilitás adatai

  • Program neve: Art and Nature: A Sustainable Approach for All Teachers
  • Helyszín: Róma, Olaszország
  • Időpont: 2025. június 16–21.
  • Szervező intézmény: Europass Teacher Academy
  • Tréner: Marianna Panagiotoudi

A mobilitás célja

A mobilitás célja az volt, hogy a résztvevő pedagógusok megismerjék, hogyan lehet a természetet és a művészetet ötvözni a fenntarthatóság jegyében az oktatásban. A tanfolyam során a résztvevők kreatív és gyakorlati módszereket sajátítottak el, melyek segítségével a tanulók környezeti tudatossága és esztétikai érzékenysége is fejleszthető.

Résztvevők

A programon különböző európai országokból érkező pedagógusok vettek részt, akik az általános, közép- vagy művészeti oktatás területén dolgoznak. A csoport sokszínűsége lehetőséget teremtett tapasztalatcserére, interkulturális párbeszédre és nemzetközi kapcsolatok kialakítására. Két német, két portugál, két cseh, egy görög, egy ciprusi, két francia, egy spanyol résztvevő volt, és ketten voltunk ott Magyarországról. Az egyik német résztvevővel kilátásba helyeztük egy közös projekt létrehozását.

A mobilitás tapasztalatai

A tanfolyam során elméleti és gyakorlati foglalkozások váltották egymást. A hétfői nyitónapon bemutatkozás és a természetművészet alapjainak ismertetése történt. Kedden természetes pigmentekkel és újrahasznosítási technikákkal ismerkedtünk meg, különösen a papírkészítés folyamata volt izgalmas.

Szerdán a Római Botanikus Kert látogatása során saját herbáriumot készítettünk, ami nemcsak kreatív, hanem relaxáló tevékenység is volt. Csütörtökön a Villa Farnesina festményei és egy titkos kert inspirálta szabadtéri alkotás segített új nézőpontok elsajátításában. Pénteken japán könyvkötési technikákat tanultunk, délután pedig lezártuk a tanfolyamot az elért kompetenciák összegzésével és a tanúsítványok kiosztásával.

Kirándulások. Egyéb tapasztalatok

A szerdai és csütörtöki városi programokon kívül a szombati „Secret Rome: Trastevere Undergrounds Walking Tour” volt különösen emlékezetes. A föld alatti Róma felfedezése nemcsak történelmi, hanem kulturális élményt is jelentett, és új megvilágításba helyezte a város fenntartható megőrzésének fontosságát.

A tanfolyamon elsajátított jó gyakorlat leírása

Az egyik legsikeresebb jó gyakorlat a mindful journaling (tudatos naplóírás) bevezetése volt, amely a természet és az önreflexió összekapcsolását segíti elő. Ez a módszer a tanulók lelki jólétét és figyelmét is fejleszti. Emellett a papírkészítés természetes anyagokból szintén beépíthető az iskolai projektekbe, környezettudatos szemléletre nevelve a diákokat.

A mobilitás főbb adatai
A résztvevők neve: Hámori Zsófia, Sallér László Márton
A mobilitás célországa: Spanyolország
A választott képzés helye: Castellon
A fogadó intézmény neve: IES Penyagolosa
A mobilitás célja: szakmai látogatás (job shadowing)
A mobilitás időtartama: 2025. március 31. – április 5.

A mobilitás célja
Az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz rövidtávú mobilitási projekt keretén belül szakmai látogatáson vettünk részt az IES Penyagolosa gimnáziumban. A mobilitás célja – ahogy azt megjelöltük az intézményi stratégiákkal összhangban a projektünkben – újszerű módszerek megismerése, integrálása a pedagógiai munkánkba, idegennyelvi kompetenciánk fejlesztése, valamint intézményirányítási módszerek, platformok megismerése.
Ezen kívül az Erasmus+ pályázatokban jártasabb, már akkreditált intézmény képviselőivel konzultáltunk, hogy felkészüljünk saját akkreditációs célkitűzésünkre.

Az iskolalátogatás résztvevői
Előadók:
Tomás Villalonga az iskola igazgatója, Joaquín López, az intézmény titkára, Pepe Martí, az intézmény egykori igazgatója, jelenleg a pedagógus-továbbképzésekért felelős senior tanára, Marta Tirado és Miguel Torija, az Erasmus+ pályázat koordinátorai, Isabel Henares és Belén Bachero, iskolakert programfelelősök, a Diákönkormányzat képviselői, Miguel Torija és Amparo Gras, az SNI-s  diákokokkal foglalkozó speciális felzárkóztató program vezetői, Alberto Escoi, M. J. Calatayud és Óscar Ruiz, a gyermekvédelmi és pályaorientációs iroda dolgozói.
Velünk egyidőben az olasz Pescaraból, Palermoból és a német Wald-Michelbachból is érkeztek pedagógusok iskolalátogatásra.

A mobilitás tapasztalatai
Megismerkedtünk a spanyol 4+2 éves középfokú oktatási rendszerrel, felvételi-eljárással, a helyben használatos IKT eszközökkel, oktatási platformokkal (pl.: Ithaka – elektronikus napló), az ének-zene oktatási módszerekkel, a pedagógus-továbbképzés rendszerének működésével, a környezetvédelmi, fenntarthatósági törekvésekkel, az SNI-s diákokkal való speciális törődés különböző lehetőségeivel, a pályaorientáció, gyermekvédelem helyi sajátosságaival és a diákönkormányzat működésével. Közreműködtünk a saját diákjaink és a spanyol iskolások által megvalósított közös koncerten. Továbbá rendkívül hasznos szakmai tapasztalatcserét folytattunk az IES Penyagolosa gimnázium Erasmus+ Programirodájának tagjaival.

Kirándulások
Kint tartózkodásunk alatt ellátogattunk Valenciába és Peniscolaba, valamint a castelloni Szépművészeti Múzeumba.

Szakmai látogatáson megismert jógyakorlatok
Rendkívül jó rendszernek tartjuk, hogy nem külön szakszolgálati keretek között, hanem az iskolán belül működik egy szakértőkből álló részleg, akik a gyermekvédelemmel és a pályaorientációval foglalkoznak. Csak az adott intézmény diákjait gondozzák, akikkel, és akik tanáraival közvetlen kapcsolatuk van, így jobban ismerik őket, nagyobb rálátásuk van a problémáikra, családi hátterükre. Különösen előnyös, hogy nem csak javaslatot tehetnek a szülő számára, hogy forduljon szakértőhöz, hanem közvetlen segítséget tudnak nyújtani, ezáltal sokkal hatékonyabban működnek. Szimpatikus volt számunkra, hogy a napi oktatást két nagy részre tagolják, 3-3 tanórára. 3 tanóra után 25 perces hosszú szünetet tartanak, ekkor a diákok étkezhetnek, levegőzhetnek, sportolhatnak, játszhatnak az udvaron. A pedagógusok is kihasználják a “nagy szünetet”, és közösen fogyasztják el tízóraijukat, kávéjukat a közeli kávézókban, egymással társalogva, így intenzívebb közösségi életet élve.
A spanyol pedagógusok heti kötelező óraszáma 18. A kollégák elmondása szerint ez a maximum, amire tökéletesen fel tudnak készülni fizikai, és mentális egészségüket is megőrizve. Összetartó, egymás munkáját elismerő és támogató tantestületet, lassabb életritmust, vidám légkört tapasztaltunk.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Szkibó Gergő

A mobilitás célországa: Olaszország

A választott képzés helye: Trapani

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: English Language Course (Intermediate Level)

A mobilitás időtartama: 2024. október 28. – november 2.

 

A mobilitás célja

A kurzuson az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz rövidtávú mobilitású projekt keretén belül vettem részt. A mobilitás célja – a projektünkben megjelölt intézményi stratégiákkal összhangban – az idegennyelvi tudás fejlesztése volt.

 

 A kurzus résztvevői

Oktatónk a brit származású Sandy King volt, aki mindvégig nagyon jól összeállított, színes és mozgalmas órákat tartott, mellyel a csoport minden tagját aktív részvételre ösztönözte.

A vegyes csapatot 3 német, 5 litván, 1 francia és 1 magyar alkotta.

A tanfolyam egyik pozitív hozadéka, hogy bepillanthatunk Európa más pedagógusainak munkájába is: milyen kihívásokkal kell megbirkózniuk, milyen munkakörülmények között dolgoznak európai kollégáink.

 

A mobilitás tapasztalatai.

Az English Language Course (Intermediate Level) című kurzuson egy anyanyelvi tanár segítségével fejleszthettük angol nyelvtudásunkat. Bővítettük nyelvtani tudásunkat (the future, the past, second conditional etc.). Ezen kívül számos játékos csoportos feladaton keresztül a szókincsünket is bővíthettük. Ezeket a csoportos játékokat a diákjaink körében is alkalmazni lehet a közösségfejlesztés érdekében. A résztvevők arra is lehetőséget kaptak, hogy tapasztalataikat és a szakmájukban esetleg felmerülő nehézségeket egymással megoszthassák.

 

Kirándulások

A Teacher Academy szervezésében vezetett városnézére mentünk Erice középkori városába, ahol lenyűgöző középkori lakóépületeket és templomokat csodálhattuk meg. Emelett egy hajókirándulás keretén belül ellátogattunk Favignana szigetére is, ahol egy várromot is megnézhettünk közelebbről.

A tanórák után pedig igyekeztünk Trapani számos látványosságából minél többhöz eljutni és a páratlan szicíliai gasztronómiát minél jobban megismerni.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

Ball game with 4 balls:

A játék menete: a résztvevők körbe állnak, először egy labdát kezdünk el körbe dobni, miközben a nevünket mondjuk. Minden kör végén ugyanannak az embernek kell újra dobni a labdát, akinek az előző körben is dobtuk. A második labdát, az előző kör végén kezdjük el körbe dobni, de valaki másnak címezve, mint az előző körben. Ez a folyamat a további két körben is így marad. A második labdánál az aktuális állapotunkat mondjuk a dobás előtt (természetesen angolul). A harmadik körben a következő labda dobásánál a kedvenc ételünket mondjuk (szintén angol nyelven). Az utolsó körben, a negyedik labdánál pedig a kedvenc állatunkat mondjuk (angolul).

A megismert jógyakorlat segítségével az egymásra való odafigyelést fejleszthetjük egy csoporton belül. Ugyanis, ha csak bekiabáljuk az éppen aktuális szót és már dobjuk is a labdát, akkor nem biztos, hogy a címzett épp odafigyel ránk és ebben az esetben a labda a földön végzi. Viszont a feladat célja az, hogy a négy labda úgy maradjon egyszerre játékban, hogy mindvégig a levegőben vannak, egyszer sem esnek le a földre. Ehhez elengedhetetlen a szemkontaktus kialakítása és az egymásra való aktív figyelem.

A tanári munkában is megjelenik ez a fajta odafigyelés. Ha csak „labdákat dobálunk” a diákjaink részére és nem várjuk meg, hogy aktívan ránk hangolódjanak, akkor az egyik fülükön be a másikon ki fog áramolni az információ. Viszont, ha kölcsönösen figyelünk egymásra, akkor el fog raktározódni az átadott információ.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Thardi-Veress Márta

A mobilitás célországa: Olaszország

A választott képzés helye: Firenze

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Enough Theory, Let’s Play! Fun Games for Developing the Whole  Child

A mobilitás időtartama: 2024. október 28-november 2

 

A mobilitás célja

A kurzuson az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz rövidtávú mobilitású projekt keretén belül vettem részt. A mobilitás célja – a projektünkben megjelölt intézményi stratégiákkal összhangban – olyan játékok megismerése, amelyeket az osztályteremben alkalmazhatunk a diákok önkifejezési képességeinek kibontakoztatása és személyes fejlődésük elősegítése érdekében. Gyakorlati tevékenységeken keresztül megtanultuk, hogyan fokozhatjuk a kommunikációt és az együttműködést, valamint hogyan taníthatjuk meg a diákokat koncentrálni és önszabályozni a viselkedésüket.

 

 A kurzus résztvevői

Oktatóm az olasz származású Layla Dari volt, aki jól előkészített órákat tartott. Rengeteg játékot tanultunk, jó hangulatú foglalkozásainkon sokat nevettünk. Vezetőnk segítségével hamar oldottá vált a légkör.

Csoportunkat egy német, öt francia, kettő szlovén, négy román, és egy magyar alkotta.

Általános és középiskolákból illetve előkészítő iskolából érkeztek a résztvevők. A tanfolyam során kicseréltük az oktatásban szerzett tapasztalatainkat, összehasonlítottuk oktatási rendszereinket. Megvitattuk, milyen kihívásokkal kell megküzdenünk a tanítás során, milyen munkakörülmények között kell dolgoznunk.

 

A mobilitás tapasztalatai.

A Enough Theory, Let’s Play! Fun Games for Developing the Whole  Child

című kurzuson hasznos ismereteket szereztünk azzal kapcsolatban, hogyan indítsunk egy napot, hogy tanulóink valóban készen álljanak a tanulásra, hogyan teremtsünk felszabadult, kreatív légkört az óráinkon, mivel ösztönözzük tanulóinkat érzelmeik és szükségleteik kifejezésére, hogyan tudjuk fejleszteni a koncentrációjukat, milyen mozgásos játékokat alkalmazhatunk figyelmük felkeltésére, fenntartására, fejlesztésére. milyen játékokat hívhatunk segítségül a feszültség levezetésére, tanultunk technikákat önfejlesztésre, hogy lelki egészségünk megőrzésével, minél hatásosabb legyen nevelői munkánk.

 

Kirándulások

A Teacher Academy szervezésében borkostoláson vehettünk részt Chiantiban, ahol a helyi borokon kívül gasztronómiai élményben és egy fantasztikus sommelier elóadásban is részünk volt.

Oktatónk ajánlatára Pisa, Siena és Fiesole városokat is meglátogattuk. Oktatónk külsös oktatásokat is tartott. Egyet a modern művészetek múzeumában, egyet pedig a városi könyvtárban. Útközben mesélt nekünk Firenze jellegzetes épületeiről.

Egyénileg az Uffizi képtárat a Boboli Gardent a Pitti palotát a Dómot az Operát és a Michelangelo teret sikerült megtekinteni.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

SEL: A szociális érzelmi tanulás vagy röviden SEL definíciója a nagy érzések kezeléséhez, a kapcsolatok kialakításához, az önismeret megszerzéséhez, a problémák megoldásához, a felelősségteljes döntések meghozatalához és a célok kitűzéséhez szükséges készségek tanítása és fejlesztése.

Egy határozottabb szociális érzelmi tanulási definíció olyan tanulási készségekre helyezi a hangsúlyt, mint a nyitott kommunikáció, a szociális tudatosság és az empátia.

A SEL segíthet minden fiatalnak és felnőttnek

  • személyesen és tanulmányilag boldogulni
  • pozitív kapcsolatokat kialakítani és fenntartani
  • élethosszig tanulást folytatni
  • hozzájárulni egy gondoskodóbb, igazságosabb világ kialakításához

A SEL segít a fiataloknak – és a felnőtteknek – olyan készségek elsajátításában és gyakorlásában, amelyek megalapozzák őket a tanulmányi sikerhez, a kiteljesedő karrierhez, az egészséges kapcsolatokhoz és a felelősségteljes civil szerepvállaláshoz.

Az iskolai szociális és érzelmi tanulás pozitív eredményekhez vezet, beleértve a jobb tanulmányi teljesítményt, valamint csökkenti a stresszt és a szorongást.

A szociális és érzelmi tanulás összehozza a családokat, az iskolákat és a közösségeket, hogy minden gyermeknek gondoskodó kapcsolatai legyenek, és megmutatja hogy mit kell tanulniuk, fejlődniük és hogyan tudnak boldogulni.

Olyan dolgokat foglal magában, mint a nehéz érzelmek kezelése, a felelősségteljes döntések meghozatala, a stressz kezelése, a célok kitűzése és az egészséges kapcsolatok építése.

Gyakran feltételezzük, hogy a szociális és érzelmi tanulás természetes módon történik a gyermek fejlődése során. Amikor a gyermekek nem sajátítják el ezeket a készségeket, gyakran viselkedési problémák lépnek fel bennük, amelyek akadályozhatják iskolai fejlődésüket.

A SEL alapja egy olyan tér létrehozása, ahol a tanulók biztonságban érzik magukat, tiszteletben tartják és megbecsülik egymást. A negatív viselkedés gyakran a bizonytalanság vagy a kirekesztés érzéséből fakad. Sok negatív viselkedés oka, hogy a tanulók képtelenek felismerni és kezelni érzelmeiket. Az érzelmi műveltség tanítása képessé teszi a tanulókat érzéseik megértésére és megfogalmazására. Az empátia a SEL kritikus összetevője, és kulcsfontosságú a negatív viselkedés kijavításában. Amikor a tanulók megtanulják, hogyan kell a dolgokat mások szemszögéből látni, nagyobb valószínűséggel viselkednek kedvesen és megértően.

Az iskolai munkát talán legjobban meghatározó tényező, hogy tudjuk, tanulóink hogyan érzik magukat, milyen hangulatban érkeztek az iskolába. Több ötletet is kaptunk arra, hogy ezt megtudjuk tőlük. Ha ugyanis serdülő gyermekeinket egyszerűen csak megkérdezzük „Hogy vagy?” A válasz valószínűleg elég szűkszavú lenne.

Egy játék is segíthet a foglalkozások kezdetén a hangulat felméréséhez, illetve oldottabbá tételéhez.

A táblára felírunk mindenféle hangulatot. A tanulók egyes oszlopban egymás mögött állnak a táblával szemben. Az oszlop utolsó embere kiválaszt egy hangulatot, megkocogtatja az előtte álló vállát. Az megfordul, a hátsó ember elmutogatja, hogyan érzi magát, a másik megpróbálja megérteni, majd ő kocogtatja meg az előtte álló vállát és mutogatva megpróbálja a kapott információt tovább adni. A legelsőnek ki kell találnia, milyen hangulatban volt a leghátsó ember. Sok nevetéssel jár ez a feladat.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Vajda Zsuzsanna

A mobilitás célországa: Horvátország

A választott képzés helye: Dubrovnik

A képzőintézmény neve: Maksima TC

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve:

Focus on Mental Health and Well-being Using Mindfulness.

A mobilitás időtartama: 2025.október 20.-24.

 

A mobilitás célja

A huszonöt órás képzés célja az volt, hogy a résztvevők elsajátítsák a stresszkezelés-, a tudatos jelenlét- és az érzelmi intelligencia alapjait, illetve képesek legyenek különböző technikák segítségével alkalmazni azokat, a pedagógiai munkájuk során. A tanfolyam során tantermi oktatáson keresztül, valamint szabadtéri csapatépítő gyakorlatokkal sajátítottuk el a pozitív gondolkodás különféle technikáit. Ezek későbbi alkalmazása hosszú távon is hozzájárul majd a mentális- és érzelmi jólétünkhöz és a munkahelyi stressz optimális kezeléséhez. A megismert módszerek-, kommunikációs stratégiák – és együttműködést segítő technikák alkalmazása segítséget nyújthat és útmutatóként szolgálhat a munkámban. Sok új szemlélettel gazdagodtam, amelyek frissítették az új generáció nevelésével kapcsolatos hozzáállásomat és gondolkodásomat.

 

A kurzus résztvevői

A nyolcfős csoportban, igazi öröm volt dolgozni a német-, a francia és a spanyol résztvevőkkel. A Spanyolországból érkező két kolléga tanfelügyelői volt, a többiek középiskolai pedagógusok. Ez az összetétel megkönnyítette a kurzusvezető munkáját olyan tekintetben, hogy előadásaiban bővebben taglalhatta a mai kamasz generációval való nehézségek problémáit, hiszen mi mindannyian ezzel a korosztállyal dolgozunk. A német kolléganőkkel szakmai eszmecserét is folytathattam német nyelven, aminek igazán örülök.  A francia résztvevők egy élelmiszeripari szakgimnázium tanárai voltak, briliáns humoruk igazán felvidította a csapatot.

 

A mobilitás tapasztalatai.

A globalizált- és felgyorsult világ velejárója, a stressz, sajnos minden embert érint valamilyen formában, legyen szó az élet bármely területéről. Meg kell tehát tanulnunk élni vele és a javunkra fordítani, hiszen ez lehetséges. Ez a kurzus számomra rávilágított arra, hogyan is „szelídíthetjük” meg ezt a jelenséget és éljünk vele a mindennapokban anélkül, hogy az kárt okozna az egészségünkben.

 

Kirándulások

Az első napon, egy helyi idegenvezető segítségével bejártuk Dubrovnik óvárosát: a piacot, a kikötőt, a híres tereket és a helyi nevezetességeket. Tartalmas és érdekes kalauzolásban volt részünk, betekintést nyerve a város életébe és szokásaiba. A harmadik napon kolléganőmmel, a helyi szimfonikus zenekar hangversenyére is ellátogattunk (Dubrovacki Simfonijski Orkestar) és valóban csodás élményben volt részünk.  A negyedik napra tervezett hajókirándulás Lokrum szigetére, az erős szél miatt sajnos elmaradt, helyette a tengerparton sétált a csapat.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

A kurzus a következő témák köré épült:

  • A kiégés- fogalma, megelőzése, felismerése és kezelése.
  • A mentális és érzelmi egyensúlyt segítő gyakorlatok.
  • A munkahelyi stressz feletti uralom és hatásának maximalizálása.
  • Hogyan fejleszthetem a pozitív gondolkodást a mindennapokban?
  • Hogyan vezessük be a tudatos jelenlétet az iskolákban?
  • A fenntartható oktatás alkalmazása a tudatos jelenlét révén.
  • Mitől lesz egy jó tanár igazán nagyszerű?
  • A „belső iránytű” fontossága, azaz hogyan váljunk érzelmileg intelligens tanárrá?

A fentiek tehát bőven adnak „útravalót” a további munkámhoz: a jegyzeteimből kiindulva, illetve a gyakorlati technikák elsajátítása után úgy érzem rengeteg segítséget és megfelelő útmutatást kaptam a továbbiakhoz.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Vékás Kovács Zsófia

A mobilitás célországa: Spanyolország

A választott képzés helye: Barcelona

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy Barcelona

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Successful Strategies for Teaching Students with Special Needs for Every Classroom

A mobilitás időtartama: 2025. Szeptember 15-21.

A mobilitás célja

Az Európai Unió támogatásával, az Erasmus+ rövidtávú mobilitási projekt keretén belül vettem részt a „Successful Strategies for Teaching Students with Special Needs for Every Classroom” című kurzuson. A mobilitás célja – ahogy azt megjelöltük az intézményi stratégiákkal összhangban a projektünkben – olyan korszerű, inkluzív pedagógiai módszerek megismerése és elsajátítása volt, amelyek hozzájárulnak a sajátos nevelési igényű tanulók hatékonyabb támogatásához a mindennapi tanórai munkában.

A képzés során célul tűztem ki, hogy bővítsem ismereteimet a differenciálás, a viselkedésmenedzsment, valamint az egyéni szükségletekre szabott tanulási stratégiák területén. Nagyon fontosnak tartom, hogy a tanulásban akadályozott vagy sajátos figyelmet igénylő diákok is egyenlő eséllyel vehessenek részt az oktatásban, ehhez pedig elengedhetetlen az inkluzív szemléletmód és a gyakorlati eszköztár folyamatos fejlesztése.

Ezen túlmenően célom a megszerzett tudást megosztani a tantestület tagjaival is, elősegítve ezzel a tantestületünk fejlődését és együttműködését, a támogató, innovatív környezet megteremtéséhez minden tanuló és pedagógus számára.

A kurzus résztvevői

A képzés vezetője Paula Rodriguez volt, aki félig olasz, félig spanyol származású pszichológus. Nagy tapasztalattal és felkészültséggel vezette a foglalkozásokat, valamint érezhető volt, hogy otthonosan mozog a különböző kulturális hátterű résztvevők között. A kurzuson összesen nyolcan vettünk részt, kisebb, de annál összetartóbb csoportot alkotva. Egy németországi zenetörténet-tanár, egy lengyel felső tagozatos tanár, három lengyel általános iskolai tanító, valamint két lengyel magániskolai pedagógus – és természetesen én, Magyarország képviseletében.

A csoport tagjai változatos oktatási háttérrel érkeztek, így a tanfolyam során érdekes eszmecserék alakultak ki a különböző oktatási rendszerek, módszerek és iskolai kihívások kapcsán. 8 fős csoportlétszámunk lehetővé tette a mélyebb, személyesebb beszélgetéseket, és mindenki aktívan be tudott kapcsolódni a közös munkába.

A mobilitás tapasztalatai

A ,,Successful Strategies for Teaching Students with Special Needs for Every Classroom”című kurzus során átfogó képet kaptam arról, hogyan lehet hatékonyan támogatni a sajátos nevelési igényű tanulókat a mindennapi oktatásban. A képzés során számos olyan gyakorlati stratégiát és módszert ismerhettem meg, amelyek segítségével differenciáltabbá, befogadóbbá és élményszerűbbé tehető a tanítás minden diák számára.

A kurzus különösen nagy hangsúlyt fektetett arra, hogyan ismerjük fel a tanulók eltérő szükségleteit, és miként tudjuk ezekhez igazítani a tananyag feldolgozásának módját. Olyan technikákat sajátítottam el, amelyek alkalmazása lehetővé teszi az egyéni tanulási utak támogatását, valamint az osztálytermi viselkedés hatékonyabb kezelését is.

A lehetőségünk volt megosztani saját tapasztalatainkat, nehézségeim két, bevált gyakorlatainkat, így a nemzetközi együttműködés révén rendkívül inspiráló ötletekkel és új nézőpontokkal gazdagodtam. A különböző országokból érkező kollégák tapasztalatai segítettek abban is, hogy rálássak arra, hogyan kezelik máshol az inklúzió kérdését, és milyen megoldásokat alkalmaznak a pedagógusok.

A kurzus vezetője Paula, gyakorlati példák és interaktív feladatok segítségével mutatta be az elméleti háttér mögött rejlő pedagógiai megfontolásokat. A tanult technikákat mi magunk is kipróbálhattuk, így nemcsak hallottunk róluk, hanem saját élményen keresztül mélyíthettük el azokat.

Kirándulások

A kurzus keretében két szervezett kiránduláson is részt vehettünk Barcelonában. Az egyik egy buszos városnézés volt, amely során átfogó képet kaptunk a város főbb nevezetességeiről, kulturális és történelmi látványosságairól. A program kiváló lehetőséget adott arra, hogy közelebbről is megismerjük a várost, és kicsit kikapcsolódjunk a tanulással töltött napok után. A másik, számomra különösen emlékezetes program a Sant Pau kórház (Hospital de Sant Pau) bejárása volt. Ez a lenyűgöző épületegyüttes nemcsak egykori egészségügyi intézményként volt jelentős, hanem ma is a világ egyik legszebb szecessziós stílusú műemléke. A látogatás során megismerhettük a kórház történetét, építészeti különlegességeit és kulturális jelentőségét. Számomra ez a kirándulás óriási élmény volt – az épület egyedülálló atmoszférája és esztétikai értékei mély benyomást tettek rám.

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban

A „Successful Strategies for Teaching Students with Special Needs for Every Classroom” című kurzus középpontjában a sajátos nevelési igényű tanulók hatékony támogatása állt. A tanfolyam során számos olyan konkrét módszert, stratégiát és szemléletmódot ismerhettem meg, amelyek jól beépíthetők a mindennapi pedagógiai gyakorlatba – nemcsak a speciális igényűtanulók esetében, hanem a heterogén összetételű osztályokban is.

Kiemelten hasznosnak találtam azokat a differenciálást segítő technikákat, amelyekkel egyszerre lehet támogatni a lemaradó és a haladó tanulókat is. Emellett nagy hangsúlyt kapott a pozitív megerősítésen alapuló visszajelzés fontossága, a tanulók érzelmi biztonságának megteremtése, illetve az inkluzív tanulási környezet kialakítása.

A kurzus során olyan gyakorlatokat is megismerhettünk, amelyek azonnal alkalmazhatóak a tanórákon. Ilyen volt például a légzőgyakorlat, amely segíti a tanulók megnyugtatását és a koncentráció javítását. Ennek során lassan beszívják a levegőt az orrukon keresztül, megtartják bent egy rövid ideig, majd lassan kifújják a levegőt a szájukon át. Ez a tudatos légzés segít csökkenteni a feszültséget és támogatja a fókuszálást, különösen stresszes vagy izgatott helyzetekben.

Egy másik nagyon hasznos gyakorlat során képekkel dolgoztunk, amelyek segítségével a gyerekek könnyebben értelmezhetik a feladatokat vagy eligazodhatnak az órarendben, tevékenységek sorrendjében. Ezek a vizuális eszközök különösen hasznosak azon tanulóknak, akiknek nehezebben megy a szóbeli utasítások feldolgozása.

Ezeket a gyakorlatokat a saját pedagógiai munkámba is könnyen be tudom építeni, mivel nem igényelnek különösebb eszközt vagy előkészületet, mégis hatékonyan támogatják a tanulók fejlődését és bevonódását.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Varga Livia

A mobilitás célországa: Olaszország

A választott képzés helye: Róma

A képzőintézmény neve: Europass Teacher Academy

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: Stress relief and well-being strategies for teachers

A mobilitás időtartama: 2025. február 24-2025. március 1.

 

A mobilitás célja

Az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz rövidtávú mobilitású projekt keretén belül vettem részt a kurzuson. A mobilitás célja – ahogy azt megjelöltük az intézményi stratégiákkal összhangban a projektünkben – olyan újszerű módszerek megismerése, integrálása a pedagógiai munkánk során, amelyek alkalmazása a mindennapi stressz leküzdése során nagy segítséget, útmutatót nyújthatnak mind a tanítványok, mind a pedagógusok számára.

Ezen kívül célul tűztem ki jóléti technikák elsajátítását, beépítését a mindennapi pedagógiai munkámba. Valamint szeretném a tantestületünk tagjainak továbbadni a megszerzett tudásom, hiszen a közösségünk együttműködő, innovatív tagjai egymást segítik, támogatják.

 

A kurzus résztvevői

Oktató orosz hölgy volt, aki évek óta már Olaszországban élt. Olga Plyaskina volt, aki a kurzus minden napjára színvonalasan felkészült. Nem csupán a nagyon jól összeállított, színes prezentációval készült, hanem vitaindító kérdéseket tett fel, mellyel a csoport minden tagját aktív részvételre ösztönözte.

A csoport 16 létszámú volt: lengyel, litván, finn, francia, német, horvát, spanyol és jómagam képviseltem Magyarországot.

Általános, középiskolákból, illetve egyetemekről érkeztek a résztvevők, de volt tánctanár is, aki nem iskolát képviselt.

A tanfolyam minden napjára jutott egy-egy bemutatkozó prezentáció, mely segítségével megismerhettük egymás országát, iskoláját, ezáltal bepillanthatunk Európa más pedagógusainak munkájába is. Érdekes volt látni, hogy melyik ország milyen problémákkal küzd, milyen előnyös, oktatási módszereket alkalmaz.

Számomra a legmeghökkentőbb a finn Helen bemutatkozása volt, hiszen Finnországban sokkal közvetlenebb a tanárok, diákok és a családok közötti kapcsolat.

 

A mobilitás tapasztalatai.

A Stress relief and well-being strategies for teachers (Stresszoldási és jóléti stratégiák tanárok számára) című kurzuson hasznos ismereteket szerezhettem a rövid- és hosszútávú stresszről, a kiégés jeleiről, megelőzéséről. Relaxációs és légzéstechnikák hasznáról már hallottam, viszont  a modern mindfullness alapú meditációk új perspektívákat nyújtottak számomra. Az étkezés és pihenés fontosságával kapcsolatban megerősítést kaptam.

A kurzuson résztvevők arra is lehetőséget kaptak, hogy tapasztalataikat és a szakmájukban felmerülő nehézségeket egymással megoszthassák, kérdéseiket feltehessék.

Arról is képet kaptunk, hogy hogyan építhetjük be diákjaink ás magunk számára ezeket a stresszoldási technikákat az osztálytermi környezetbe. Számtalan mozgásos, játékos tevékenységeket is megismertünk, melyekket aktiválni tudjuk az osztály minden tagját is.

Minden módszert a gyakorlatban is megismertünk, kipróbáltuk, elmélyítettük, Olga is gyakran használta ezeket a kurzus mindennapjai során, hogy mi is megtapasztalhassuk a mindennapi életben.

 

Kirándulások

A Teacher Academy buzdított minket az aktív városnézére, Olga listát állított össze nekünk Róm látnivalóiról, javasolt éttermeket, ahol kipróbálhattuk a jellegzetes olasz, illetve római fogásokat.

Az órák után mindennap Róma számos látványosságához igyekeztem eljutni, a római gasztronómiát minél jobban megismerni.

 

Tanfolyamon / szakmai látogatáson megismert jógyakorlat, mely jól hasznosítható pedagógiai munkámban:

Az autogén tréning módszere a mindennapokban

Az autogén tréning egy relaxációs technika, egy komplexebb, több perspektívából nézhető, több dologra és a szervezetünk egészére is ható módszer. Testünk és lelkünk megnyugtatására szolgálhat, akár egy edzésprogramnak is nevezhetjük. Segítségével át tudjuk edzeni a vegetatív idegrendszerünket izgalmi állapotból egy nyugalmibb irányba.  Rendszeres edzést igényel, ám egy nyugodtabb, stabilabb idegrendszeri egyensúly állapot alakul ki.

Ennek a relaxációs módszernek a célja az ellazulás. Segíthet az alvási problémákban, mely tudjuk jól, szervezetünk stresszhelyzetéért alapvetően felelős. Ezen kívül az izomfeszültségből eredő fájdalmak enyhülésében, szív- és érrendszeri betegségek, magas vérnyomás, emésztési problémák, migrén, koncentrációs problémák, figyelemzavar esetén is jótékony hatással bír.

 

SCHULTZ –meditáció

A Schultz- meditáció autogén tréning. Szorongó, szenvedélybeteg vagy étkezési problémákkal küzdő egyéneknek ajánlott.

Schultz autogén tréningje különböző érzeteken (nehézség, melegség…) alapul, amelyeket beszéddel váltunk ki. Mély, meleg hangon és lassú áramlással kell beszélni.

Első lépésként a jobb karra koncentrálva elképzeljük, hogy ólomnehéz, nagyon nehéz. Erre a nehézségre kell koncentrálni, és ez a nehézség áthat az egész testre, pár percig ezt kell tudatosítani, elképzelni, és magunkban ki is mondva megerősíteni, hogy „a karom nehéz, egész testem nehéz”.

A következő érzet a melegség érzése. A páciensnek úgy kell éreznie, hogy a jobb karja meleg, mintha az ablakpárkányon állna, és érezné a nap enyhe melegét a karján. A páciensnek erre a meleg érzésre kell összpontosítania. Magunkban mondva meg kell erősíteni: „forró a karom, egyre forróbb és forróbb, nagyon forró”. Irányítani kell a pácienst, hogy ez a meleg érzés átterjedjen az egész testére, mintha teljesen ki lenne téve a napnak egy gyönyörű tengerparton.

A következő lépés az elernyedt test érzete. Hasonlóképpen kell eljárni az előzők szerint. Gondoltban megnyugtató helyre kell képzelnünk magunkat, az illatokra, hangokra kell koncentrálni.

Összpontosítva a szívverésére, a dobogás érzésére, a törzs enyhe mozgására, a csukló lüktetésére, magunkban kimondva el kell mondani: „lassan ver a szívem, egyre lassabban, nagyon lassan”.

Ezek után légzésére kell koncentrálni, majd a hűvös érzésre a homlokon.

Aztán még egyszer megunkban elmondjuk: „Nyugodt vagyok, egyre lazább, nagyon ellazult”. Lassan  kinyitjuk a szemünket, nyújtó mozdulatokat teszünk. A módszer ezzel befejeződött.

Ez egy igazán megnyugtató, felfrissítő, energetizáló, gondolatrendező gyakorlatsor.

A mobilitás főbb adatai

A résztvevő neve: Vasvári Tamás

A mobilitás célországa: Spanyolország

A választott képzés helye: Alicante

A képzőintézmény neve: PMS Erasmus

A mobilitás keretében elvégzett kurzus neve: MINDFULNESS & MEDITATION: WELL-BEING AT SCHOOL AND LIFE.

A mobilitás időtartama: 2025. július 6 – július 12.

 

A mobilitás célja

A kurzuson az Európai Unió támogatásával, az Erasmus plusz projekt keretén belül vettem részt. A mobilitás célja – a projektünkben megjelölt intézményi stratégiákkal összhangban –  olyan innovatív módszerek megismerése, melyekkel pedagógusaink és diákjaink munkabírását, szellemi és testi jóllétét erősíthetjük.

 

A kurzus résztvevői

A kurzuson több nemzet képviseltette magát, lengyel, magyar, ír és német pedagógusok vettek részt a képzésen. Külön érdekesség volt a fogadás, ahová minden résztvevő a saját országára jellemző ételekkel, italokkal kedveskedett.

A tanfolyam egyik pozitív hozadéka volt, hogy kicserélhettük az Erasmus+ projekttel, a pályázatírás, a projektek lebonyolításával kapcsolatos tapasztalatainkat. Értékes információkat és kapcsolatokat szereztünk, melyet a jövőbeni Erasmus projektjeinknél hasznosíthatunk.

 

A mobilitás tapasztalatai

A hét folyamán mindfulness technikákkal ismerkedtünk meg, amelyek segítenek a stressz leküzdésében, és a nyugodt, kiegyensúlyozott életvitel megteremtésében. Ezek a gyakorlatok az osztályteremben is jól hasznosíthatóak diákjaink lelki egészségének megőrzésére.

Megismerkedtünk a chi-kung jótékony hatásaival, imaginációs gyakorlatokkal erősítettük a koncentrációt, belső fókuszt. Szó volt a különböző kommunikációs technikákról, miként hallgassuk értő figyelemmel a másikat. Érzelemkezelési technikákról is tanultunk, melyet az iskolában is használhatunk.

 

Kirándulások

Alicante a  Spanyolország középső részén található Costa Blanca fővárosa. A térségben  semmilyen ipari tevékenység nem működik, a WHO és az UNIO a régió klímáját a világ legegészségesebbének ítélte.

Alicante tömegközlekedése nagyon fejlett, a tengerpart mentén futó villamosokkal a környék kisebb településeihez is könnyen el lehet jutni. A tömegturizmus szerencsére még nem gyűrűzött be a városba, a helyiek vendégszeretete, az izgalmas tapas bárok és az alacsony élelmiszerárak Alicantét továbbra is a pedagógus továbbképzések ideális helyszínévé teszi.

Ellátogattam Elche városába, ahol Európa legnagyobb összefüggő pálmaligete található (UNESCO világörökség), mintegy 200 ezer datolyapálmafával.

A partmenti sétányon sorakozó színes házairól híres Villajoyosa városában jártam.  Itt működik a híres Valor csokoládégyár 1881 óta. A gyárhoz tartozó Chocolaterías Valor kávézóban elfogyasztott churros – forró csokoládé kombináció igazi kulináris élvezetet valóságos ízcunamit nyújtott.

Alicante múzeumokban is bővelkedik. Ellátogattunk a Museo del Agua de Alicantébe.  (Alicante Víz Múzeuma), ahol megismerhetjük Alicante vízellátásának alakulását, történetét.

A város ikonikus nevezetessége a Santa Barbara vár, mely lenyűgöző panorámát kínál. A vár gyakran ad helyet kiállításoknak, éppen egy régi zenei hangszerkiállítást csodálhattunk meg.

A MARCQ múzeum bő keresztmetszetét adta négyezer év történelmének, amely egyrészt a helyi ásatásokra koncentrál, másrészt a távolabbi régiók leleteit mutatja be.

 

Disszeminációs tervek

A  pályázatunkban megfogalmazott disszeminációs terveknek megfelelően, a tanfolyam során megismert tudásanyagot a 2025. őszén projektnapunkon szeretném átadni majd kollégáimnak. Digitális tudástárunk harmadik kötete is készül, ahol a projektben résztvevő kollégákkal összegyűjtjük a számunkra leghasznosabbnak bizonyuló innovatív módszereket, technikákat.

 

Általam használt jógyakorlat:

? 3 perces meditáció

Csukd be a szemed, vagy tartsd enyhén nyitva, és nézz egy pontra a földön körülbelül egy méterrel magad előtt.
Ne nézelődj – csak engedd, hogy a tekinteted megpihenjen.

?️ Vegyél egy mély levegőt.

Lélegezz lassan, teljes, mély lélegzetet véve.
Szívd be a levegőt az orrodon keresztül, engedd, hogy egészen a hasadig áramoljon.
Majd lassan, a lehető leglassabban fújd ki.

Ismét vedd a levegőt – a mellkasod és vállaid maradjanak mozdulatlanok.
Tartsd bent egy-két másodpercig a levegőt a tüdődben.
És lassan fújd ki a szádon keresztül.

Végy most három mély lélegzetet csendben.

CSEND – 10 MÁSODPERC

Most tudatosítsd, hogy itt vagy.
Figyeld meg, mit érzel, mit tapasztalsz ebben a pillanatban.
Érzékeld az érzelmeidet, az érzékszerveid jelzéseit, a testedet.

Figyelj a légzésed érzetére.
Észleld, hol vannak a kezeid.
Figyeld meg, milyen érzés, ahogy a tested érintkezik a székkel, a padlóval.

CSEND – 10 MÁSODPERC

Most nincs semmi dolgod.
Csak lélegezz… érezz… és létezz.

CSEND – 10 MÁSODPERC

Talán felfigyelhetsz a környező hangokra…
A természet neszeire, mások lélegzetére, a tested halk hangjaira, a folyosó zajaira, vagy a távoli forgalomra…

Hallgasd őket figyelmesen, ítélkezés nélkül.

CSEND – 10 MÁSODPERC

Csak élvezed ezt az egyszerű, rövid szünetet.
Élvezed a jelen pillanatot.

CSEND – 10 MÁSODPERC

Ebben a pillanatban te vagy a tökéletes gyakorló.
Most tökéletesen meditálsz – pusztán azzal, hogy itt vagy.

Élvezd ezt a nyugalmat még három lélegzetvételig.

CSEND – 10 MÁSODPERC

Most készülj fel arra, hogy visszatérsz a mindennapokhoz.
Lassan nyisd ki a szemed.
Adj magadnak néhány másodpercet a visszatéréshez.

És végül – érezz hálát.
Hálát ezért a pillanatért.
És hálát önmagadért.