Kéry Tamás

zongoratanár, korrepetitor

Debrecenben születtem, zenész családban. Szüleim karvezetők, bátyám szintén zongoraművész. Szüleim kórusaival nőttem fel pólyás koromtól, majd idővel, a hangom alakulásának megfelelően gyakorlatilag minden szólamban énekeltem. Középiskolás éveimtől kezdve rendszeresen láttam el kóruskísérői és szólamvezetői/betanítói feladatokat is.

A gyermekkori tapasztalatok egy életre „megfertőztek” a társas zenélés iránti lelkesedéssel. Összességében mégis inkább azt mondhatom, hogy a klasszikus zenei világunk mind szélesebb körű megismerése és a megszerzett tapasztalatok mind komplexebb átadása a pályám vezérfonala. A magas színvonalú kamarazenéléshez pedig elengedhetetlen a folyamatosan csiszolt hangszeres tudás, ezért, bár nem fő irányvonala a tevékenységemnek, mindig örömmel vállaltam és tűztem ki magamnak célul szólista kihívásokat is.

Középiskolai tanulmányaim során, amit a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola inspiráló közegében tölthettem, egyre mohóbban vetettem bele magam a hangszeres kamarazenélés örömeibe. Ennek, sok szép hangverseny mellett a 1996-os szegedi Országos Kamarazenei Fesztivál és Verseny kiemelt nívódíja lett a hozadéka, amelyet Skorka László (hegedű) és Szabó László (cselló) partnereimmel nyertünk el. 2000-ben pedig, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diákjaiként Papp Dániel (hegedű) kamaraparteremmel nyertünk 2. helyezést a Weiner Leó Kamarazeneversenyen.

2006-ban – két év posztgraduális képzés után, Münchenben – az a megtiszteltetés ért, hogy rám bízták a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola trombita és klarinét tanszakainak rövidtávú felkészítését az előttük álló országos versenyekre. A közös munka olyan jól sikerült, hogy egy egész sor kiemelkedő díjat hoztak el a növendékek, engem pedig mindkét esetben a legjobb zongorakísérőnek járó díjjal jutalmaztak. 2008-ban azonban posztgraduális tanulmányaim befejezése végett visszaköltöztem Münchenbe, ahol 2009-ben tettem dalkísérői mestervizsgát, Rudi Spring növendékeként. Ezt követően 3 évig maradtam még Németországban, ahol 2009/10-ben a müncheni Zene- és Színművészeti Főiskola, valamint az August Everding Színakadémia korrepetitora voltam. 2010-2012-ig pedig a nürnbergi Állami Színházban és a nürnbergi Zeneművészeti Főiskolán dolgoztam korrepetitorként.

2012-ben költöztem végleg haza és ezúttal, a Németországban gyűjtött tapasztalatoknak köszönhetően, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékén kaptam korrepetitori állást, ahol azóta is dolgozom. A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI 2022-ben „lépett az életembe”. Először helyettes tanárnak kértek fel, határozott időre, majd szeptembertől félállásban tanítok zongorát és kísérek énekes növendékeket. Nagy öröm számomra ez a lehetőség, hisz a saját, meghatározó középiskolai éveim és a „Bartók Konzi” után ismét úgy éreztem, hogy ezzel a korosztállyal különösen szívesen dolgozom, nem utolsósorban azért, mert ezek azok az évek, amikor a legfontosabb változások történnek a fiatalok életében. Gyakran lehetünk tanúi lappangó hivatások kikristályozódásának és az ezzel járó nyitottság szárnyakat ad a közös munkának.

 

Tanulmányok:

1986-1992 –      Simonffy Emil Zeneiskola, Debrecen – Dr Irinyi Tamásné, zongora

1989-1990 –      ugyanitt Lobotka Pál, ütőhangszerek

1990-1993 –      a LFZF Debreceni Konzervatóriuma Előkészítő osztályában – Szakál Petra

ütőhangszerek

1993-1997 –      Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola, Debrecen – Darányi Lajos és

Grünwald Béla – zongora, Molnár Zsolt, Regős Imre és Papp László – kamarazene

1997-ben az érettségit követően elnyertem az iskola Kodály-díját

1997-2003 –      Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest – Lantos István, Kemenes András és

Szokolay Balázs – zongora,

Gulyás Márta, Bihari László, Hargitay Géza és Vajda József – kamarazene

2002-2003 –      Franz Liszt Hochschule für Musik, Weimar – Rolf-Dieter Arens – zongora,

Thomas Steinhöfel – dalkíséret, Uli Beetz – kamarazene

2004-2006 –      Richard Strauss Konservatorium, München – Vadim Suchanov – zongora,

Donald SUlzen – dalkíséret

2007-2009 –       Hochschule für Musik und Theater, München – Rudi Spring – dalkíséret

 

Mesterkurzusok:

Rados Ferenc, Kurtág György, Sebők György, Kocsis Zoltán, Frankl Péter, Falvai Sándor, Keveházi Gyöngyi, Kerek Ferenc, Csaba Péter, Frans Helmerson, Dimitrij Baskirov, Mihail Voszkreszenszkij, Piernarciso Masi, Helmuth Deutsch, Malcolm Bilson

 

zongorakísérőként is számos mesterkurzuson dolgoztam:

Halmai Katalin, Kertesi Ingrid, Hamari Júlia, Szabadi Vilmos, Kovács Péter, Szűcs Máté

 

Munkahelyek:

 

1999-2002 –      Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola, Budapest

2002-2003 –      Aelia Sabina Zeneiskola, Budapest

2004-2006 –      Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium, Budapest

2009-2010 –      Hochschule für Musik und Theater, München,

August Everding Theaterakademie, München

2010-2012 –      Nürnberger Staastheater

Hochschule für Musik, Nürnberg

2012 –                              Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Budapest

2013-2014 –      Budapesti Akadémiai Kórustársaság

2017                    ELTE, Zenei Tanszék, Budapest

2022 –                Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, Székesfehérvár

 

Főbb koncerttevékenységek:

szólistaként felléptem a Debreceni, Szombathelyi, és a Szegedi Filharmonikus zenekarral, valamint a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak zenekarával, a Musica Vitae kamarazenekarral (Svédország/Växjö), a Collegium Noricummal (Németország/Nürnberg), az Asuncióni Szimfonikus Zenekarral (Paraguay) és a Camerata Miranda kamarazenekarral (Paraguay/Asunción), Haydn, Mozart, Beethoven, Liszt és Gershwin zongoraversenyeinek, valamint Milhaud Ütőhangszerekre és kiszenekarra íródott versenyművének szólistájaként

 

szólóhangversenyek:

a debreceni Kodály-teremben,

a nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumban,

a budapesti Liszt Múzeum Kamaratermében,

a gödöllői Grassalkovich Kastélyban,

a soproni Pannónia-Med Hotelben,

a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán, Kecskeméten,

a Magyar Rádió Márványterrmében,

Budapesten, a Károly krt. 14-ben, valamint

Münchenben, Stollbergben és Waldenburgban (Németország), Biellában (Olaszország), Asunciónban (Paraguay) és Buenos Airesben (Argentína)

 

Fontosabb Kamarazenei mérföldkövek:

 

2006-2010-ig a Yehudi Menuhin Live Music Now ösztöndíjasaként számos koncertet adtunk a müncheni régió szociális intézményeiben Anna Lapkovskaja, Elvira Hasanagic, Martin Danes énekművészekkel, valamint Győri Noémi fuvolaművésszel. Hasonló kezdeményezésre 2015-től a Covid kezdetéig rendszeresen adtunk jótékonysági hangversenyeket zeneakadémiai növendékeimmel az Országos Onkológiai Intézetben, a Rákellenes Liga felkérésére.

 

2006 – kamaraestek Joó Szabolcs ütőhangszeres művésszel a Gödöllői Chopin Zeneiskolában,

a Szegedi Egyetem Fricsay-termében, valamint a Magyar Rádió Márványtermében

2015 – Brahms összes hegedű-zongora szonátája Ulla Benz hegedűművésszel

(Michelstadt, Budapest, Asunción, Buenos Aires)

2016 – Schumann összes hegedű-zongora szonátája Farkas Katalin hegedűművésszel

(Budapest, Miskolc, Szekszárd, Sopron)

2017 – Ünnepi hangverseny Kodály halálának 50. évfordulója alkalmából Czabán Angelika

énekművésszel Galántán és Pozsonyban

Brahms: H-dúr és Ravel: a-moll triója Farkas Katalin hegedűművésszel és Scholz Anna csellóművésszel

a budapesti Nádor-teremben, valamint a Szegedi Egyetem Zeneművészeti Karának Fricsay-termében

Szonátaest XX. századi magyar szerzők műveiből Papp Dániel hegedűművésszel,

az MTA ZTI Dísztermében

2018 – Ária- és dalest Kertesi Ingrid énekművésszel, az MTA ZTI Dísztermében

2019 – Kamaraest a Lengyel-Magyar Barátság Napján a párizsi Lengyel Intézetben,

Julien Fourrier hegedűművésszel és Stoll Péter csellóművésszel

Bach összes hegedű-zongora (csembaló) szonátája Farkas Katalin hegedűművésszel, a

Fasori Zenés Estek koncertsorozat keretein belül, a budapesti Fasori Református templomban

2020 – Beethoven-est Farkas Katalin hegedűművésszel és Scholz Anna csellóművésszel

a Debreceni Egyetem Aulájában, valamint az MTA ZTI Dísztermében

2021 – Dohnányi Ernő cselló- és Gárdonyi Zoltán II. hegedű-zongora szonátája

Scholz Anna csellóművésszel és Farkas Katalin hegedűművésszel

a Debreceni Egyetemen és az MTA ZTI Dísztermében

2023 – hangverseny a Magyar Kultúra Napja alkalmából magyar szerzők műveiből

Fülep Márk fuvolaművésszel, Magyarkanizsán (Szerbia)

 

Rendszeres közös munka (hosszabb-rövidebb ideig) az alábbi kórusokkal:

Maróthi György Pedagóguskórus, Debrecen, Hajdúböszörményi Városi Vegyeskar,

Énekszó Baráti Kör (Tiszaújváros)

Schwäbisches Oratorienchor, Augsburg

Budapesti Akadémiai Kórustársaság, Honvéd Férfikar

az ELTE Zenei Tanszékének vegyeskara, Budapest

Vox Mirabilis Kórus, Székesfehérvár