Kiss Attila

trombitatanár

2000-től tanítok a Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában fél állásban alap és középfokon egyaránt. Középfokon, a Zeneművészeti Szakközépiskolában évfolyamonként egy-egy növendékkel folyamatosan foglalkoztam a zeneiskolás növendékeim mellett.

Célom, hogy a hozzám került növendékek megszeressék a zenét, igényük legyen a klasszikus zenére és zeneértő, koncertre járó  felnőttekké váljanak A klasszikus zenekultúra széles körű terjesztését tartom legfőbb feladatomnak illetve a zenei pályára készülő növendékek magas szintű felkészítését a felsőoktatás előkészítésére.

Tanulmányok:

  1. Diploma: Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriuma

Végzettségem: trombitatanár, trombitaművész. Tanárom: Boros József

  1. Érettségi: Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Zeneművészeti Iskolába Tanárom: Boros József

1987-1989. Magyar Néphadsereg Zenész Tiszthelyettes - képző Szakközépiskola – trombita szak.

1985-1987. Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Zeneművészeti Iskola – trombita szak.  Tanárom: Boros József

1978-1985. Kiskunhalasi Állami Zeneiskola – trombita szak. Tanárom: Szőke Antal

Szakmai tevékenység:

2000 -  Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti iskola - trombitatanára

 

2000 - Főállásban a Budapesti Katasztrófavédelem Központi Zenekarban dolgozom, I. trombita

1994-2000. Mór, Pászty Miklós Zeneiskola – trombita tanár, egész állásban

1994 – 2002. Alba Regia Szimfonikus Zenekar – I. II. trombita

1990-1995. A főiskolai évek alatt rendszeresen dolgoztam kisegítőként a Szegedi Szimfonikus Zenekarban, a Szalieri Kamarazenekarban, a Szegedi Nemzeti Színház operett és musical műfajú zenés darabjaiban, részt vettem a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásaiban valamint a Kecskeméti Katona József Színház zenés darabjaiban. Több külföldi turnén is játszhattam Európa több országában.