Kovács Tamás kollégánk temetése

Kovács Tamás
(1970 – 2022)

A Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanáraként pályáját itt, Székesfehérváron kezdte és az eltelt 31 évben a rézfúvós tanszak meghatározó pedagógusává vált.

Rengeteg gyermeket tanított meg harsonán, tenorkürtön, tubán vagy trombitán játszani zeneiskolai és középiskolai szinten is. A tehetséggondozás területén kiemelkedő eredményei voltak, számos versenyről tértek haza szép eredményekkel, mi több, pályája csúcsán elhozták növendékével az országos harsonaverseny 1. díját is, nem utolsó sorban ezzel öregbítve az iskola jó hírnevét. Több növendékét készítette fel zenei pályára, akikre szintén mindig nagyon büszke volt.

Az iskola fúvószenekarát – ami mindig a szíve csücske volt – évekig vezette, növendékei a zenekar oszlopos tagjaiként vettek részt a munkában, örömzenélésekben. A rézfúvós fanfárral számos alkalommal nyitottak meg városi vagy iskolai kulturális rendezvényeket.

1992-től az Alba Regia Szimfónikus Zenekar harsonaművészeként Székesfehérvár zenei életében aktívan részt vett, emellett a Vörösmarty Színház zenés darabjaiban is rendszeresen fellépett. A Székesfehérvári Királyi Napok Fesztivál megnyitójának az indulástól kezdve résztvevői voltak a rézfúvós kvintettel. Tanítványai szívében zenei példaképként él tovább.

Egész életében a kultúra szolgálatában állt, emlékét őrizzük! Nyugodj békében, Tamás!

Comments are closed.